Kifogták az óriási pontyot a tóból

Kapitális pontyot (40,60 kilogramm) fogtak ki a merenyei horgásztóból

Pacsuta Krisztián és unokatestvére, Dávid Huba két nap kapástalanság után április 26-án döntött úgy, hogy újra megpróbálják a szerencsét. Aznap hajnalban megérkezett a várva várt északi szél, amitől a két pecás azt várta, hogy behozza eléjük a nagyobb testű halakat. Már a reggelt siker koronázta, mert egy 21,60 kilogrammos ponty és több kisebb is horogra akadt.

– Körülbelül háromnegyed tizenkettőkor erősebbre váltott a szél, ekkor mondtuk egymásnak, hogy jön még nagy hal – kezdett bele a történet mesélésébe Dávid Huba. – Alig múlt dél, mikor erőteljes húzást érzett az unokatestvérem. Egyből lehetett tudni, hogy nagy hal akadt a horogra – tette hozzá.

Harminc percnyi fárasztás után sikerült megszákolni. Rögtön látták, hogy nem mindennapi halat fogtak. A tógazda hitelesítette a fogást, a ponty 40,60 kilogrammot nyomott.

Forrás, kép: www.bama.hu