Természetvédelmi elismerés a Madas László Erdészeti Erdei Iskolának a Föld Napja alkalmából

A Föld Napja alkalmából a földművelésügyi miniszter Pro Natura Emlékplakettet adományozott a Pilisi Parkerdő Zrt. Madas László Erdészeti Erdei Iskolájának

A kitüntetésnek ebben az esetben nemcsak a díjazottak örülhettek a Budatétényi Rózsakertben tartott rendezvényen, hanem a szabadtéri programokon résztvevő gyerekek és családok is, akik testközelből ismerkedhettek meg az erdei iskola érdekes környezeti nevelési programjaival.
A visegrádi Mogyoró-hegyen működő erdei iskolát a névadó Madas László, a Pilisi Parkerdő első vezérigazgatója alapította 1988-ban, pontosan 30 évvel ezelőtt, így korát megelőzve biztosított intézményi kereteket a környezeti nevelési munka számára. A visegrádi iskola nemcsak
Magyarországon, hanem európai viszonylatban is az elsők közé tartozik, az itt kialakított erdőpedagógiai módszertant később számos hasonló, hazai és külföldi intézmény vette át, és azóta is sikerrel alkalmazza.

pro_natura_180422_1
Az erdőpedagógia lényege a természettel való közvetlen találkozáson keresztül történő tanulás, és az erdei életközösség minden szereplőjével közeli, mindennapi kapcsolatban álló erdész személyének bevonása a nevelő munkába. A Madas László Erdészeti Erdei Iskola oktatói egyben
alapító tagjai az Országos Erdészeti Egyesület Erdei Iskola szakosztályának is, amely jelentős részben a mogyoró-hegyi tapasztalatokra alapozva szélesítette országos mozgalommá az erdészeti erdei iskolák hálózatát, amelynek negyven intézményében évente csaknem 80 ezer gyereket oktatnak a természet tiszteletére.
A visegrádi Mogyoró-hegyen az erdei iskola kialakítása szerves része volt annak a parkerdei koncepciónak, ami a mai napig a főváros környéki lakosság egészséges, szabad levegőn töltött kikapcsolódás iránti igényeit szolgálja. Eszerint az erdőgazdaság stabil gazdálkodásából származó eredményeket a természetjáró infrastruktúra működtetésére és a környezeti nevelési feladatok ellátására fordítják. Az alapításkori időszak szellemi erejét mutatja az is, hogy az erdei iskola és a környező kirándulóközpont épületeit Makovecz Imre tervezte, amik így egyúttal az organikus építészet jelentős emlékeinek is számítanak. Az erdei iskolában évente mintegy 6000 gyereket fogadnak, a három- vagy ötnapos programokon résztvevők száma a harmincéves működés alatt megközelíti a kétszázezer főt. Napjainkban már a 80-as, 90-es évek erdei iskolásainak gyerekei térnek vissza a programokra, ami jól jelzi a környezettudatosságra nevelő munka eredményességét.
A Földművelésügyi Minisztérium rangos természetvédelmi díját a Madas László Erdészeti Erdei Iskola részéről Békefi Andrásné, az erdei iskola vezetője, és Schaub Gáborné erdőpedagógus, a működtető Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészetének részéről pedig Némedy Zoltán erdészetvezető vette át. A Földművelésügyi Minisztérium Föld Napi rendezvényét a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ közösen szervezte meg a Budatétényi Rózsakertben, ahol a sok érdekes program között a magyar állami erdőgazdaságokat a Pilisi Parkerdő Zrt. képviselte a magyar erdőket bemutató, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló ismeretterjesztő feladatokkal.

Forrás, képek: Pilisi Parkerdő Zrt.