Kápolnapuszta áldozataira emlékeztünk – 73 éve történt! – 2018.03.17 – Videókkal!

A Vértesi Erdő Zrt. és Gánt község Önkormányzata szervezésében 2018.03.18-án, egy vértesi falu, Kápolnapuszta áldozataira emlékeztek a rendezvényre látogatók. A folyamatos eső és erős szél ellenére nagyon sokat jöttek el a megemlékezésre. Az ünnepi beszédet Prof. Dr. Kun Miklós tartotta meg, majd Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke mondott imát az áldozatokért. Megemlékező beszédet mondott Spergelné Rádl Ibolya, Gánt község polgármestere és Macsek Lajos, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója.

A Gánt község közelében található Kápolnapusztán 1945-ben, 73 évvel ezelőtt, március 16-án a 2. ukrán front felderítő zászlóalja kivégezte a település teljes felnőtt férfi lakosságát. A legfiatalabb áldozat 15, a legidősebb több mint 70 éves volt. A túlélők elmenekültek, s a falu lassan elnéptelenedett és az itt zajlott eseményekről még a rendszerváltást követően sem mertek nyíltan beszélni.

Kápolnapuszta tragédiája

Az 1790-es években mindössze 16 ház állt Kápolnapusztán, 101 lakossal, az 1930-as években pedig a lakosság száma 62 fő. Ezek a lakosok részben a kiirtott erdők helyén felszántott területeken mezőgazdasággal foglalkoztak, de az év jelentős részében a korábbi uradalmi birtokon (Hochburg-, Lamberg-, későbbi Merán- birtokon) fát termeltek és faszenet égettek. Kápolnapuszta sorsa 1945. március 16-án dőlt el. Erre vonatkozóan id. Právetz Antal egykori csákberényi erdész és Stumpfold József csákberényi lakos elbeszéléseiből tudunk meg részleteket, akik részesei voltak az akkori eseményeknek. Elmondásuk szerint, már 1944 kora őszén gyakran találkoztak az erdőben idegen emberekkel:

“Ők a Vértes alatt húzódó síkságon a német és magyar hadműveleteket távcsővel követték figyelemmel. Későbbiek során az erdészek rátaláltak földbe vájt búvóhelyükre is. Ezt a völgyet azóta is ,,Partizán-horhály”-nak nevezi a köznyelv. Az időjárás romlása miatt védettebb helyet kerestek fedezékként, így elfoglalták a Házivágási vadászházat (Csákberénytől északra, kb. 4 km-re) amit a behívóparancsot megtagadó csákberényi lakosok, -tizenkettő férfi- már korábban rejtekhelyül használt. Ezeket a férfiakat éjszakánként kettesével leküldték a közeli faluba élelemért, azzal a kikötéssel, ha nem térnek vissza, társaikat agyonlövik.

A szűkös és nehézkes élelmiszerellátást december elején azzal toldották meg, hogy elkötötték Zimmermann Mihály uradalmi erdész növendékborját, és azt felvezették a vadászházig. A borjú gazdája nyolc kilométeren keresztül követte a nyomokat a rejtekhelyig, ahol számára idegen embereket látott, ezért az esetet azonnal jelentette a Gánti Községházán. Azok intézkedtek és a helybeli Právetz Antalt, mint erdészt keresték meg, hogy legyen segítségükre és vezesse fel őket az említett vadászházig. A magyar tábori csendőrök német páncélautóval közelítették meg a helyszínt. Jóval előbb kiszálltak és körbefogták a házat. De a partizánok (7 férfi és 2 rádiós nő) az ablakon kiugorva elmenekültek, egy kivétellel, aki a parancsnok volt. Tűzharc alakult ki a bent lévő parancsnok és a csendőrök között. Sorozatlövéseket adtak le és kézigránátok robbantak. Mikor minden elcsendesedett, bementek a páncélautóval, ahol a földön feküdt a mellkasi sérüléseket szenvedett partizán és két falubeli, akik szintén lövést kaptak. A szovjet partizánparancsnokot elszállították Fehérvárcsurgóra, a német parancsnoksághoz kihallgatásra, ahonnan megszökött. Átjutott a Csákvártól nyugatra húzódó frontvonalon a szovjet alakulatokhoz. A március közepén indított nagy offenzíva után, ennek a partizánparancsnoknak  az utasítására keresték a feltételezett árulóikat. A településen megjelent a 2. Ukrán front felderítő zászlóalja, és visszaemlékezők szerint minden 15 év feletti férfit agyonlőttek. Egyetlen férfi élte túl, akit lövés ért ugyan, de mozdulatlan maradt, és éjszaka volt esélye a menekülésre. A szemtanúk szerint egy nagy termetű kozák jeleskedett a kivégzésben. A partizánparancsnok sokáig kereste azt a csákberényi erdészt is, aki felvezette a vadászházhoz a tábori csendőrséget, de őt a frontvonal mögé telepítették ki. Szerencséjére!”