„Erdő és a víz” Kerekasztal megbeszélés – 157. adás – 2017. április 8-i adás
Március 21-én az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából „Erdő és a víz” Kerekasztal megbeszélés került megrendezésre a Földművelésügyi Minisztériumban. A beszélgetést dr. Borovics Attila NAIK ERTI intézetigazgató vezette
Az Erdők Világnapja tavalyi témája volt az Erdő és a Víz kapcsolata. Üzenete, hogy minden vízforrás felett található egy erdő, tehát valahányszor megnyitjuk a csapot vízért, gondoljunk az erdőre. Az erdő és a víz szoros kapcsolatban áll egymással, és nélkülük nem létezhet civilizáció, ezért védeni, óvni kell mind az erdővagyont, mind pedig a vízkészleteket. Az erdők fontos szerepet játszanak a víz körforgásában: szűrik és egyúttal szabályozzák is a víz áramlását, újratöltik a talajvíz-készleteket, továbbá a víz párolgásával hozzájárulnak a megfelelő csapadékmennyiséghez is. Az erdősült vízgyűjtő területek és vizenyős területek adják a világon a hozzáférhető friss víz 75%-át. A világ nagy városainak harmada ivóvizének jelentős részét kapja a védett erdőterületekből. A klímaváltozás befolyásolja a vízforrások elérhetőségét. A vizes élőhelyek biológiai hatása fontos.