2016-os KASZÓ-KUPA Országos Véreb Fővizsga – 2016.02.06-7

Immáron 25. alkalommal rendezte meg a KASZÓ Zrt. és a Magyar Véreb Egylet a KASZÓ-KUPA-t 2016. február 6. és 7. között. A rendezvény keretén belül elővizsgát és tenyész szemlét is tartottak

43

30

A rendezvényt jelenlétükkel megtisztelte ifj. Galamb Gábor, a KASZÓ Zrt. vezérigazgatója, Hercegfalviné Demeter Erzsébet Somogy megyei Kormányhivatal főosztályvezető asszony, Berend Ferenc, a Somogy megyei Vadászszövetség elnöke, Hajdú Tibor, Kaszó polgármestere.

Határokon átívelő vérebes barátság egyik jelképe, hogy a csehországi (Havlíček Zdeněk) és a lengyelországi (Wojcziech Galwas) Véreb Szövetség elnökei is meghívást kaptak a rendezvényre.

7

A Magyar Véreb Egylet elnöke, Dr. Buzgó József megnyitó szavai után ifj. Galamb Gábor vezérigazgató köszöntötte a résztvevőket, egybegyűlteket. Beszédében hangsúlyozta, hogy 6 % alatt maradt a teljes terítékhez viszonyított sebzések aránya a KASZÓ Zrt. vadászterületén, szemben az elmúlt szezon 7%-ához képest. Ez a szám 82 db sebzést jelentett. Egyúttal megköszönte a vérebvezetőknek azt az értékmentést is, amelyet a társaság vadászterületén tettek.

6

8

 

Közel 200 érdeklődő előtt Egle Zoltán vezetőbíró ismertette a rendezvény eseményeinek forgatókönyvét.

 

 

 

A rendezvényen részt vett:

  • Lengyel Andor, Szentpéterföldi Aida nevű hannoveri vérebével
  • Ozvári Zoltán, Zemplén Erdei Léda nevű hannoveri vérebével
  • Márton Attila, Töröcske-úti Dalma nevű hannoveri vérebével
  • Lengyel Andor, Szentpéterföldi Aida nevű hannoveri vérebével
  • Pál János, Blood Hann Bay Emily nevű bajor hegyi vérebével
  • Vereczkey Bálint, Szentpéterföldi Aba nevű hannoveri vérebével
  • Rafal Malec, Cantoz Ivetkincho Dvora nevű bajor hegyi vérebével

Az idei KASZÓ-KUPA-n megjelent kutyák valamennyien 3-8 év közöttiek és több, mint 80 eredményes munkával rendelkeznek.

A verseny színvonalát a nemzetközi hírű Baranya Vadászkürt együttes emelte.

3

72

ifj. Galamb Gábor vezérigazgató, KASZÓ Zrt.

„Ma már 27. alkalommal rendeztük meg a KASZÓ-KUPA Országos Véreb Fővizsgát. A kilencvenes években egy véletlen kapcsán került Kaszóra ez a fővizsga, mivel az arra kijelölt erdőgazdaság nem tudta megrendezni. A vérebesek azóta is egy nagyon kellemes otthonra találtak véleményem szerint Somogy-ország szívében. A vadászat és az azt körülvevő miliő egy kicsit túlmisztifikált a civil társadalom szemében, mivel ez korábban egy zárt közösség volt. A véreb fővizsgák feladata a nem vadászok számára megmutatni, miről is szól a munkájuk igazából. Ez egy óriási értékmentés, amit a vérebesek és a kutyáik a vadgazdáknak tesznek. Szeretnénk a jövőben ezt a színvonalat tartani, amelyhez sok munka kell.”

63

62

Február 6 – szombat: Ozvári Zoltán, vérebvezető: „Dámszarvasról van szó, a szőrzetből lehet látni, hogy a vadat valószínűleg vagy a végtagján, vagy a has alján érte a lövést, mert fehér vágott szőröket találtam. Az biztos, hogy az egyik lába is sérült neki, a csont el van törve, mert erre utaló jeleket, csontszilánkokat is találtam.”

65

Dr. Buzgó József: „Láthatjuk a kutyán, hogy egy rendkívül kiegyensúlyozott, nyugodt kutyáról van szó, nyilvánvalóan a 240 eredményes munkájának köszönhetően. Lassú tempóban, óvatosan, vélhetően keveset tévedve fog elvezetni minket a vadig.”

64

“Viszonylag rövid távon belül még egy olyan helyet mutat a kutya, ahol a vad megállt.”

 

39

Február 7 – vasárnap: “Ezt a vadat is viszonylag rövidtávon belül megtaláltuk. Mivel a vadnak a testüregét is érte a lövés, ez jelentette korai elhullását. Láttam a kutyámon már az elejétől fogva, hogy azt nézte, hol lesz a vad. Már a rálövés helyén érzékelte, hogy ez nem lesz egy hosszú keresés. Többször is mutatta. Ahogy az egyletünk elnöke fogalmazott, ez egy gyakorló kutyának lett volna megfelelő lehetőség a munkához.”

38

21 20 19 23 18 17 15

A versenyen az alábbi eredmények születtek:

Első helyezett: Ozvári Zoltán, Zemplén Erdei Léda nevű hannoveri vérebével (99 pont)

Második helyezett: Márton Attila, Töröcske-úti Dalma nevű hannoveri vérebével (93 pont)

A többi munka nem volt értékelhető, vagy versenyen kívül zajlott.

48 47 41 42 46 45

1

33

5

Filmünket 2016. február 20-án, szombaton 17:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz