Még 9 nap – Horgásszunk plasztik csalikkal! – (Cikk: Csatornaharcsázás avagy Gondolatok a kitartásról) – Medgyasszay Csaba előadása a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban! – 2016.01.28 – Csütörtök 18 óra
Horgásszunk plasztik csalikkal! – címmel Medgyasszay Csaba előadása a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban 2016. január 28-án, csütörtökön este 18 órakor!
“A halak táplálkozása annyira összetett, több, együttesen ható tényezőtől függő folyamat, hogy az éppen „fogós” műcsali megtalálásához széles ismerettel és tapasztalattal kell rendelkeznie a horgásznak. A csali kérdése a legbonyolultabb, ámbár legizgalmasabb része a pergető horgászatnak!” – Medgyasszay Csaba.
HELYSZÍN:
Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum (Hatvan, Kossuth tér 24.)
Az előadó rendkívül nagy ragadozóhal fogó gyakorlattal rendelkezik. Igazi profi, aki szívesen megosztja tapasztalatait az átlaghorgászokkal. A plasztik, vagy gumi csalik még mindig kicsit misztifikált praktikának számítanak. Így Medgyasszay Csaba előadása lehetőséget ad arra, hogy megismerjük és megtanuljuk ennek a halfogó módszernek az előnyeit, de a nehézségeit is.
Kedvcsináló cikk az előadáshoz:
Horgásszunk plasztik csalikkal! – Csatornaharcsázás
avagy Gondolatok a kitartásról ( szerző: Medgyasszay Csaba )
A sikeres pergető horgász kelléktárában a rengeteg megszerzett tapasztalaton, és begyakorolt praktikákon túl, ott kell lennie a varázsbugyorban egy nagyon hatásos fegyvernek, a KITARTÁS-nak. Ahhoz, hogy ne csak horgásszunk, de halat is fogjunk néha, sokszor még egy dobás hiányzik, esetleg egy csali csere, vagy egy véletlen felismerés. Néha csak napok, de van, mikor évek is eltelnek úgy, hogy nem jutunk közelebb az álmok valóra váltásához.
Én is így voltam ezzel a harcsa tekintetében. Azok után, hogy két fiatalkori komolytalan kísérletem szinte eredmény nélkül zárult, pár évvel ezelőtt elszántam magam arra, hogy mindent félretéve csak a harcsákat állítsam célkeresztem közepébe. Legkönnyebben elérhetőnek az olaszországi Pó-folyó harcsái tűntek. Az elmondások szerint ott „annyi volt a nagybajszú, mint nálunk a sneci”. Ezért beszerveztem magam, ismerőseim szinte charterszerűen induló egyik túrájára. Elolvastam az összes szakirodalmat, megnéztem az összes elérhető filmet, majd apránként beszereztem a nem éppen olcsó készségeket. A legértékesebb útravalókat a Kaland horgászboltban szereztem be, melyek olyan jellegű tanácsok, és javaslatok voltak, amik nélkül hiányosnak éreztem volna felkészültségemet.
Az első hideg-zuhany
Megérkezésünkkor kaptam az első hideg-zuhanyt. A folyó irgalmatlan sebességgel fél erdőket magával sodorva vágtatott, medréből alaposan kilépve. A rendkívüli látvány leginkább félelmet keltett bennem mintsem csalódottságot. Apró törékeny hangyának éreztem magam a gátoldalon ácsorogva. A helyiek arról tájékoztattak minket, hogy az évszázad áradása van, így horgászhatatlan az élő folyó. Pár külföldi horgász azért megkísérelte az árterek vallatását, de ahhoz semmi affinitásom nem volt, hogy fákhoz kikötött csónakokban, bokrokra aggatott kárászokkal, és angolnákkal várakozzak naphosszat az ártérre kijövő harcsákra.
Maradt a csatornaharcsázás! Ez a kifejezés magyarázatra szorul. Jelentése csak annyi, hogy a Pó-síkságon a mezőgazdasági területek vízellátása céljából kiépített, ezerágú csatornarendszerben kell a szürke útonállókat becserkészni. A feladat pofonegyszerűnek tűnt, ezért elég nagy kedvel vágtam a sűrűjébe. A harmadik napon, mikor vendéglátóim már túl voltak fejenként hatodik harcsájukon, negyedik szakításukon, és nem tudom hányadik süllőjükön, elkezdtem gondolkodni sikertelenségem okán.
Ugyanazokon a területeken, ugyanazokkal a csalikkal horgászva, még egy kapásig sem jutottam! Aznap este azonban kegyes volt hozzám a sors, és megtapasztalhattam egy igazán varázslatos kapást, ami szerintem a halálos ágyamon is gondolataim közt fog cikázni. Abban a percben teljesen eltompultak a zajok, elhomályosultak a fények, és egyszer csak azt éreztem, hogy a J-13 vezet engem és nem én „Őt”! Minden más tényezőt kiszűrve, csak a csali és én voltunk.
Hirtelen egy apró megtorpanást éreztem, mintha egy kis uszadékba vontattam volna a csalit. De a következő pillanatban, mikor kezemből minden átmenet nélkül elindult a bot, tudtam, hogy eljött az én időm! A dunai süllős bevágáshoz szokott kezem tette a dolgát, de az a Pó folyón, és egy harcsánál kevésnek bizonyult. A tengeralattjáró, ami felajánlotta magát, hogy fotóalbumom oldalait kitömhessem képeivel – látván éretlenségemet -, egy perc irányíthatatlan és ellentmondást nem tűrő monoton cirkálás után búcsút intett, és angolosan távozott. Nem bántott a dolog, mert még én sem éreztem magamat méltónak egy ekkora hal rabul ejtéséhez.
A második hideg-zuhany
A negyedik napon elkezdett esni az eső, és csak a hatodik nap reggelén hagyta abba. Az esővel jött lehűlés szépen, fokozatosan elvette a harcsák étvágyát, így egyre kevesebb reményem maradt vágyaim beteljesülésére. A hidegfront alatt is napi 16 órában próbálkoztunk. Hol pergetve, hol úszózva, minden napszakot érintve a halak megfogásával, de ezúttal már társaim botjairól is elpártolt a szerencse. Az ötödik nap borongós délutánján, fél órára egyedül maradtam a két nadályos bottal.
Az idő közben egyre csak romlott. Már dörgéseket lehetett hallani a távolból. A jégeső pillanatok alatt utolért. Fák és bárminemű menedék hiányában kénytelen voltam egyetlen viharsapkám alá húzódni az égi áldás elől. Ahogy fejemen kopogtak a megtermett jéggolyók, azon töprengtem: mit keresek én ezen az Isten háta mögötti helyen? Arra a gyors felismerésre jutottam, ha a Tisza-tóra mentem volna egy hétre horgászni, már a negyedik nap hajnalán a megszokott feketerigó trillákra ébredtem volna a saját ágyamban. Nemcsak a kitartásom fogyott el, de az életkedvem is a végét járta! Haza menni viszont nem lehetett, mert a „charter” indulásához még két teljes nap volt hátra.
A reménysugár
A hetedik nap csodálatos napfénnyel ajándékozott meg minket. Kedvem lett volna megmelengetni végtelenségig kizsarolt fájó talpaimat a délelőtti fénysugarakban, de menni kellett.
Nem menekülhettem el, meg kellett vívjak a démonommal. Botom karabinerébe az az óriási gumihal került, melyet 6 éves fiam még magának harcolt ki tőlem egy horgászboltban. Elindulásomkor búcsúzóul kölcsön adta, azzal az útravalóval, hogy vele fogjam meg a nagy harcsát! Aznap az esélytelenek magabiztosságával, és minden túlzott elővigyázatosságomat félretéve dobáltam az irdatlan szereléket a legismeretlenebb, és leglehetetlenebb helyekre. A napot egy 3 kilós süllővel, egy 3, egy 4, és egy 45 kilós harcsával zártam!
Akkor és ott megtanultam, hogy a KITARTÁS legalább olyan fontos kelléke egy horgásznak, mint a legjobb csali, a legérzékenyebb bot vagy a sokrétű tapasztalat. Az eredményekért kőkeményen meg kell dolgozni, mert senki nem születik tökéletesnek. De ha nem jönnek, akkor se adjuk föl! Amikor eljön az ideje, minket fognak megtalálni!
Ha szeretnének találkozni Medgyasszay Csabával, és megismerni a plasztik csalik varázslatos világát, – és részt venni egy tudás alapú játékban, amelyen fogós plasztik csalikat nyerhetnek! – akkor …
… találkozzunk 2016. január 28-án, csütörtökön 18 órakor Hatvanban, a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban!
https://www.facebook.com/fhmag
https://hu-hu.facebook.com/echotelevizio
http://www.echotv.hu/video/109512/20151220_Hazai_vadasz
