Gyászol a Nimród…

Harminc éve történt, amikor dr. Szederjei Ákossal beszélgetve a Mester utcai lakásán, német fordítót kerestem. Ákos mondta, hogy van Gödöllőn, a Vadbiológián egy német fiatalember, aki jól tud magyarul is, érdeklődjek nála. Elmentem a Vadbiológiára, s megtaláltam Köller doktort egy laborszerű helyiségben. Elvállalta a munkát, szimpatikusnak találtam, talán ő is engem, s ezzel kezdetét vette harmincéves barátságunk, közös munkánk. Nemsokára eljött Gödöllőről, s az akkori cégem tagja lett. Mindig számíthattam jó ízlésére, szakértelmére, a közös érdeklődési kör szoros szakmai kapcsolatot eredményezett. Mindkettőnk szívügye volt a vadászati kultúra, ő is rajongott a vadászkönyvekért, a vadászfestők alkotásaiért. Szerveztük a kiállításokat, a vadászatokat, jártuk az országot, együtt fotóztuk a vadászházakat, trófeákat. Mindebben nagy segítséget jelentett Johi széleskörű kapcsolatrendszere, nagyon sok mai vezető vadászati, erdőgazdasági szakember együtt végzett vele az egyetemen. Ebből adódóan rálátása volt az egész magyar vadászvilágra, ami a munkában már akkoriban is segítséget jelentett.

Aztán elkezdtük szervezni egy új vadászújság kiadását, s megszületett a sikeres Hunor Vadászmagazin, amely lényegében a belépőt jelentette a Nimródhoz. Vele kezdtük el a vadászkönyvek kiadását, majd később létrehoztuk a Nimród Alapítványt, s vele vettünk részt a Csergezán Alapítvány szervezésében. Eljártunk Erdélybe, ő is ott bábáskodott az Erdélyi Nimród megszületésénél.

Aztán jött a nagy lehetőség, kineveztek a Nimród főszerkesztőjének. S Johi jött velem, örömmel vetette bele magát a szerkesztőség munkájába. Összeállt az összetartó, máig együtt dolgozó csapat, hozzánk csatlakozott Gyenge Laci, Gellér Tibi, majd később a kolléganők,  Ambrus Mária, Aranyné Marika, s néhány éve dr. Kun Edit mint kiadói igazgató. A Nimród-csapat Johival huszonnégy éve van együtt. Mennyi küzdelem, keserűség, öröm és boldogság, s mindezt együtt éltük át! Közben belefogtunk a nagy terv végrehajtásába, elkezdtük szervezni Johival egy vadászati múzeum létrehozását. Rengeteget dolgoztunk, utaztunk együtt, kerestük a megfelelő épületet. Ebben a munkában már segített nekünk az új barát, Hidvégi Béla is. Végül nem jött össze, ahogy szerettük volna, nem volt elég anyagi forrás. Vadászati múzeum azért született Keszthelyen, ehhez azonban Hidvégi Béla felbecsülhetetlen segítsége kellett. Majd jött a FeHoVa, dr. Motorcza Gyula „találmánya” – eddig 22 volt.  Johi ismét elemében érezte magát, amikor tíz éve elkezdtük szervezni a FeHoVa vadászati kiállítását. Komoly feladat hárult rá, sokat segített a programok kidolgozásában, a sziszifuszi szervezőmunkában. Jó ízlésére mindig számíthattam; néhány hete még együtt készültünk a 23. FeHoVa-ra. Nagyon szerette ezt a munkát, alig várta a februári megnyitót. A sors azonban nem hagyta…

Miután megkaptuk a Nimród kiadói jogát, Johi nagy lelkesedéssel vett részt az új feladatok ellátásában is. Mindig hűséges volt a Nimródhoz, szeretett lapjához. Imádott felesége, Márti elvesztése után lelke nálunk talált némi megnyugvásra.

Joviális, vidám egyénisége, tisztessége sok barátot szerzett neki. Igaz vadász volt, azonfelül igaz magyar ember is. Német származása ellenére magyar nemzeti érzelmű volt, s ennek mindig nyíltan hangot is adott – Magyarországot úgy megszerette, hogy a hazájának tekintette.

Most búcsúzunk, nyugodj békében! Végső utadon vadászkürt hangja fog kísérni.

Zoltán Attila és a kollégák, barátok, a Nimród-csapat,

Laci, Tibi, Edit, Kütyüke és Marika

(forrás: http://www.nimrod.hu/hirek/nincs-mar-koztunk-johi )