Új turistacentrum a Mátra tetején! – 2015.10.02

2015. október 2-án került sor a 700 méter tengerszint felett fekvő Rudolf-tanya ünnepélyes átadására az Egererdő Zrt.-nél, amelyet a társaság az Országos Kékkörhöz kapcsolódó kerékpáros pihenőhellyé és turistacentrummá alakított

55

43 45

Az ünnepélyes átadón jelen volt Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Dr. Jung László vezérigazgató, Egererdő Zrt., Dobre-Kecsmár Csaba helyettes vezérigazgató, Egererdő Zrt. és Győri Tamás József igazgató is, Magyar Természetjáró Szövetség.

40

39 42 44 41 47 48 50 58

Ezzel a fejlesztéssel a Rudolf-tanya immár igazi pihenő-, illetve szálláshellyé vált. A 70 millió forintos beruházás révén összesen 72 embernek tudnak szállást biztosítani.

13

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, FM

„Az Egererdő Zrt. több, mint 74 ezer hektáron gazdálkodik, ez Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterülete. A társaságnak számos olyan fejlesztése volt a közelmúltban, amely megmutatja azt, hogy a jóléti funkciókra sokat költenek. A IV. Mátrai Erdészeti Nyílt napon az ide látogatók az erdő haszonvételeivel, az erdő élővilágával tudnak megismerkedni. A nagyszámú érdeklődés jól mutatja, hogy helyes az a kormányzati elgondolás, amely szerint Magyarország erdői, védett területei legyenek látogathatóak. Turistaösvények, turistaházak, kilátók épültek az elmúlt időszakban és olyan területei lettek hozzáférhetőek az országnak, amelyek korábban elzártak voltak. Ahhoz, hogy ezeknek az értékeit megőrizzük, értően kell az erdőkben mozognunk, meg kell értenünk az értékeit, becsülnünk kell a természetet – ez a nyílt nap ehhez segít hozzá bennünket. Azt tapasztalom, hogy a környezettudatos magatartás, a természet tisztelete egyre népszerűbb és fontosabb lett az emberek életében, hiszen ha szép környezetet akarunk, akkor azt meg is kell becsülnünk. Közjóléti fejlesztéseinket úgy tűnik, megkímélik azok, akik igénybe veszik őket, ez egy fontos közösségi magatartás. Azokra a kincsekre, amelyekkel rendelkezünk, vigyáznunk kell – gondolok itt az irányítótáblákra, pihenőhelyekre, hiszen gyakran hosszú évtizedekig szolgálják a kirándulókat.”

34 29 31 30 26 27 33 28 25 32

74

Dr. Jung László vezérigazgató, Egererdő Zrt.

„Az Egererdő Zrt. ezt a programsorozatát, a Bejárható Magyarország Programhoz való kapcsolódását és ezen túlmenően a munkát úgy koordinálta, hogy először felmértük, hogy mi az, amit érdemes a közjóléti forrásokból felszínre hozni. A felmerülő sok interaktív ötletből aztán létrehoztuk a programtervet. A program keretén belül sikerült egy olyan ütemet beállítanunk, amelyre azt lehet mondani, hogy azok a fellelhető objektumaink, amelyek valóban hasznosításra kerületnek, csatasorba álltak. Célunk –  járásnyira, vagyis 30 km-enként legyen elérhető biztonságos, higiénikus turistaház – , a megvalósítás vége felé jár. Ez a harmadik objektum, amely ebben az évben átadásra került – a Szalajka-ház a Mátra a déli oldalán, a Fenyvespusztai Erdei Iskola és Szálláshely a nógrádi részünkön, a Rudolf-tanya a Mátra szívében -, majd követi a Pazsagi Vendégházunk is. Ezzel párhuzamosan látványelemeket tudtunk megvalósítani: vasútfejlesztéseket, kilátók korszerűsítéseit, felújítását, látvány felfejlesztését. Természetesen az infrastruktúra is kiemelt szerepet kap. Fontos, hogy az erdészeti utakat meg tudjuk nyitni megfelelő, kulturált közlekedési morálok betartásával. A Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködve közel 1800 km-nyi turistavonalat újítottuk fel, melyeket digitalizáltuk és piktogramoztunk. Bízunk abban, hogy a hazai turizmusban valóban olyan reformidőszakok következhetnek, amikor is az emberek  – munkájuk végeztével – felkeresik ezeket a csodálatos magyar vidékeket. Értékeink megőrzése akkor válik társadalmi értékűvé, ha nem csak a lokális értékeinkre vigyázunk.”

60 61 62 63 64 65 66 67

73

Dobre-Kecsmár Csaba helyettes vezérigazgató, Egererdő Zrt.

“Mátrafüreden immár negyedszer rendeztük meg az Erdők Hete országos programsorozathoz kapcsolódó Erdészeti Nyílt napunkat. Őszintén be kell vallanom, hogy ennek a rendezvénynek a gyökerei Egerből származnak, hiszen Egerben már az ötödiken, míg Mátrafüreden a negyediken vagyunk túl az idei évben. Az egri első annyira sikeres volt, hogy invitálást kaptunk Gyöngyös város önkormányzatától a folytatásra. Egy ilyen program, amely ennyire meg tudja mozgatni az óvodás, általános iskolás, sőt középiskolás réteget is és ennyire átfogó képet tud mutatni az erdőgazdálkodás, az erdészek mindennapjaiból, az erdő élővilágából, sikerre van ítéltetve Gyöngyös területén is. Ennélfogva amellett döntöttünk, hogy összekötjük a közjóléti szolgáltatásainkat ezzel a programmal. Az Erdők Hete Rendezvénysorozathoz kapcsolódva, a Magyar Természetjáró Szövetséggel közös együttműködésben megvalósítottunk egy pályázatot, amelynek lényege az Országos Kékkör fejlesztése volt. Ennek egyik állomása a Rudolf tanya, mely jelenleg kerékpáros pihenőhelyként újult meg. Második ütemű fejlesztésként szeretnénk majd turistaszálláshely kialakítását is elvégezni az épületen belül, hiszen úgy gondoljuk, hogy egy ilyen épület akkor tud sikeres lenni, ha több funkciót tud kínálni az erdő látogatóinak.”

24 23 22 21  37 35

75

Győri Tamás József igazgató, Magyar Természetjáró Szövetség

„Az Országos Kékkör (OKK) fejlesztésének egy állomásán vagyunk, ahol a Mátra különösen kiemelt. Az Országos Kékkör fejlesztésére közel három milliárd Forint érkezett uniós támogatásként és abból a Mátrába 1,1 milliárd Forintot költöttünk el. Galyatetőn egy másik házat is átadtunk, amely egy új nyitánya a természetjárás fejlesztésének és ez egy olyan épület, amely nagyon modern és előremutató. Azt szeretnénk, ha ezek a régiók is megtelnének új élettel. Az Országos Kékkör nagy múltú, évtizedek alatt kiépült, élő, létező útvonal, melyet három nagy túramozgalom alkot: az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra. Ezek egy főútvonalat képviselnek, amely mentén infrastrukturális fejlesztéseket végeztünk és szeretnénk tovább folytatni a mellékutakra is. Együttműködünk az erdészettel és a Földművelésügyi Minisztériummal nemcsak az infrastruktúra kialakításában és fejlesztésében, hanem magában a karbantartásban is. Azt szeretnénk, hogy ezek még sokáig szolgálhassák Magyarország teljes társadalmát, mindazokat, akik kijönnek a természetbe. Reméljük, hogy minél többen fogják használni ezt a házat a jövőben.”

53 54 52 51

49

56

 

Filmünket október 25-én, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.fhmag.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz