Holdfény a jégen

Ilyenkor, télvíz idején, a hosszú, fagyos, havas éjszakák lesvadászatai különös élményekkel ajándékozhatnak meg bennünket. A kitartásunkat Diana istenasszony gyakorta jutalmazza egy-egy méretes remetekan vagy ép bundájú róka puskánk elé vezérlésével, ám a döntő pillanatokban az összefagyott végtagjaink vagy az elgémberedett ujjaink meghiúsíthatják a „beteljesülést”. Ugyancsak problémát jelenthet az a temérdek – többnyire feleslegesnek tűnő – holmi, ami általában a degeszre tömött hátizsákunk varrását is próbára teszi, mégis mindig hiányzik valami. Hát igen, tudomásul kell vennünk: ezeket a zimankós órákat csak alapos és gondos előkészületeket követően tudjuk élvezetessé vagy legalábbis elviselhetővé tenni.

A leghidegebb évszakunk jellemzője a rövid nappal és a hosszú éjszaka, amely természetesen meghatározza a vadászati lehetőségeinket is. Azáltal, hogy 16 óra után nem sokkal már sötét van, a lővilágnál történő vadelejtés esélye minimálisra csökken. Ki kell tehát tartani a naplemente után még néhány órát ahhoz, hogy reális sanszunk legyen mondjuk egy süldőt terítékre hozni. Az első és legfontosabb aranyszabály természetesen az, hogy a leshelyünket a vadmozgásnak és a széljárásnak megfelelően válasszuk ki, és hogy idejében el is foglaljuk. Akár egy magaslesre akarunk „felgallyazni”, akár egy lesszéken tervezzük az éjszakát – vagy annak egy jelentős részét – végigvacogni, mindenképpen legyünk tekintettel a biztonságos lövés leadásának körülményeire, s ne felejtsük el, hogy a csontkeményre fagyott földön a lövedék gurulatot kaphat.

A vad bírálatához és a pontos lövéshez a világos háttér jelentős segítséget nyújthat, ez sem egy utolsó szempont tehát az ideális leshely meghatározása során. A havas nyiladékra kilépő disznót vagy a behavazott tarlón keresztülsiető rókát jó holdnál gond nélkül el lehet ejteni, de egy összeturkált szóró fekete rögtengere már problémás lehet.

Nem véletlenül tettem említést pontosan erről a két vadfajról, hiszen – elvileg – csak ezekre lehetne puskázni. Ezzel szemben azonban sajnos gyakorlattá vált a hatályos vadászati törvény 71. § (1) i) pontja szerinti regulára – amely akként rendelkezik, hogy a vaddisznó és a róka vadászatának kivételével a csillagászati napnyugtát egy órával követő és a csillagászati napkeltét egy órával megelőző időpontok közötti vadászat tilos – fittyet hányva a tarvad-hasznosítási terv teljesítése érdekében egyesek szarvasra vagy dámra is ki-kijárnak leselkedni, és ahol még „van bent” bika, ott az „éj leple alatt” néhány agancsos is puskavégre szokott kerülni. Persze, nem azt mondom, hogy a havas, holdvilágos éjszaka ne nyújtana tökéletes körülményeket a bírálathoz, de hát a szabály, az szabály, annak ellenére, hogy jó pár vadásztársunk vallja: ezek csak arra valók, hogy megszegjük őket.

Nos, könnyedén bűnbe lehet esni, de kötve hiszem, hogy érdemes. Még akkor sem, ha a „lebukás” veszélye – a beíró könyvbéli hazugságok felszínre kerülésének lehetőségétől eltekintve – meglehetősen csekély. De hát a saját lelkiismeretünkkel (már akinek van) is el kell számolnunk, s ez azért komoly visszatartó erő lehet. Fekete István pontosan ennek kapcsán vetette papírra egykoron, hogy „…vannak szigorúnál szigorúbb törvények, de ezek a vadászetikát nem pótolhatják, mert esendő az ember, különösen ha egyedül van. Azért van szükség vadászetikára, mert a vadásznak nagyon sok olyan alkalma van, hogy törvénytelen módon vagy eszközökkel gyakorolja a vadászatot, amelyre tanúk nélkül sehogy sem jöhetünk rá. Ha tehát nincs valakiben a belső vadásztörvény, a vadászetika, úgy az írott törvény nem sokat ér.” Kár volna tagadni: minden egyes betűje ma is érvényes és megfontolásra érdemes.

Különösebb illúzióim e tekintetben amúgy nincsenek, hiszen ma már – akármilyen világos éjszakánk is van – az éjjellátó cuccok minden „magára valamit is adó” teljesítményorientált (azaz lődühönc) vadász kelléktárában megtalálhatók. Sőt, az igazi sikk már nem is az infra, hanem a hőkamera! Egy internetes, apróhirdetésekkel foglalkozó „vadász” portál kínálatában naponta találkozhatunk ezekkel az adott esetben milliós ráfordítást igénylő szerkezetekkel. Teszem hozzá, a keresőtávcső egyik megoldás esetén sem tilos – ha csak nem minősül haditechnikai eszköznek.

A vadkamera az előbbiekkel szemben minden tekintetben legális, ám hogy etikus-e vagy sem, arról jócskán megoszlanak a vélemények. Mindenesetre ezek kétségkívül hasznos berendezések, hiszen órára, percre megjósolható a váltóját tartó vad mozgása, és tudunk olyan esetről is, hogy ezzel a „ketyerével” orvvadászokat buktattak le. Mielőtt tehát az éjjeli lesre indulunk, nem árt – akár vadkamera segítségével is – meggyőződni arról, hogy érdemes-e az adott területrészen „ólálkodnunk”, és ha igen, akkor mikor vegyük fel ádáz küzdelmünket a téli időjárás viszontagságaival.

De térjünk vissza az ideális körülményekhez, a havas, holdas éjszakákhoz, amelyeken – szerencsére – fölösleges a technikai csodák vagy a puskalámpa használta. Egy jó fényerejű kereső binokulár, meg egy közepesnél jobb minőségű céltávcső untig elegendő.

Minél erősebben világít a hold, annál nagyobb az esélyünk – gondolhatnánk. Pedig nem így van! A vaddisznó ugyanis – kis túlzással – éppen olyan, mint az a bizonyos medve Gyertyaszentelő Boldogasszony napján (február 2-án): ha meglátja a saját árnyékát – visszamegy. Bá ez nem szó szerint értendő, ragyogó holdfénynél (például ha telihold van), kellőképpen óvatos tud lenni, és gyanakvó módon órákig elácsorog a sűrű szélében. A holdjárással egyébként a lesvadászatok tervezésekor nem árt tisztában lennünk, s figyelembe venni, hogy a növő hold korábban kel, a fogyó hold pedig később. Ezek konkrét idejéről, valamint az aktuális holdfázisról a holdnaptár alapos átböngészése révén pontos képet kaphatunk.

Az eredményesség érdekében kiváló kiegészítői az éjjeli leseknek a különféle csalsípok és hívóeszközök, melyek rutintalan használata viszont könnyűszerrel árulónk lehet. A róka egércincogással (cuppogással) vagy nyúlsírással valószínűleg rábírható a közeledésre, a disznóröfögővel kapcsolatban azonban komoly fenntartásaim vannak. Tapasztalatom szerint ezek inkább riasztóként működnek, persze találkoztam már olyanokkal, akik hallották, hogy az ismerőseik cimborái sikerrel fújkálták.

Az akár kétszámjegyű mínuszokba hajló hőmérséklettel szemben csak a megfelelő öltözködés nyújthat védelmet. Nem érdemes azonban a gardróbszekrényünk egész tartalmát egyszerre magunkra erőltetni és tetőtől talpig érő, többrétegű textilkalodába zárni a testünket, hiszen ez a mozgásunkat ellehetetleníti és a lövést is akadályozza. A legpraktikusabb megoldás egy meleg leszsák, amelybe – a hagyományos viselettel ellentétben – deréktájon nem képes bebújni a metsző, hideg szél. A sál és kesztyű viselése elengedhetetlen, de a fűthető ülőpárna, egy szénrudas zsebkályha vagy egy kémiai reakciós elven működő talpbetét is jó szolgálatot tehet, az alkohol fogyasztása azonban a hideggel szemben nem javallott, tudniillik a hőérzetünket negatívan befolyásolja. Ha földi leshelyet választunk, a siker érdekében üljünk takarásba vagy viseljünk hóleplet.

Amennyiben alkalmunk volt lövést tenni, következnek az újabb próbatételek: az utánkeresés, a zsigerelés és a lőtt vad szállítása. A havon könnyű a rálövés helyének felderítése, és a vér is kiválóan látszik, de a sebzett vad további kutatása ilyenkor különösen veszélyes művelet, mert a vastag ruházatunk miatt nehezebben mozgunk. A zsigerelésnél figyeljünk oda arra, hogy a fagyos ujjaink nem úgy viselkednek, és nem úgy érzékelik a tőr markolatát, mint enyhébb időben. A lőtt vad beszállítása érdekében szerencsés, ha a „tetthely” gépjárművel megközelíthető, ám gyakran akár több száz méteren keresztül húzni kell a disznót. Olyankor egy kötél segítségével ezt a havon megpróbálhatjuk, de miután ennek a munkának a során alaposan kimelegszünk, a megfázás kockázata megsokszorozódik. A lőtt vadnak a hidegben egyébként nem lesz semmi baja, így nyugodt szívvel hagyhatjuk reggelre az elejtett vad kezelésének a feladatait, de a biztonság kedvéért azért „hónaljazzuk meg” a disznót.

Amikor átfagyva megérkezünk a vadászházba, igyunk egy meleg teát, majd a puskát a tokból kivéve szobahőmérsékleten hagyjuk megszáradni, minél távolabb a közvetlen hőforrástól, a sugárzásának kitéve ugyanis károsodhat a fegyverünk.

A téli, holdfényes vadászatok igazi varázsukat élményszerűségükben és eredményességükben hordozzák, de hó nélkül és borult időben fölösleges a lesen sokáig kitartani, mert ha nincsenek megfelelő látási viszonyok (és nincsenek tiltólistás eszközeink), akkor csupán bosszankodunk a sötétség miatt. Az utóbbi években sajnos ritkán „klappolt” minden: vagy hó nem volt vagy a holdfény hibádzott. Abban reménykedünk, hogy talán az idén a sors kegyesebb lesz hozzánk…

( szöveg: Wallendums Péter, képek: Turóczi Anett, Polster Gabriella )