Backstage – A Barcsi Erdészet gyöngyszeme: A Vitéz Vadásztanya!
Magyarország déli határvidékére, a Dráva mentén fekvő Barcs felé igyekezett a HAZAI VADÁSZ stábja. Mivel az Alexandra Vadászházból indultunk, így egy gyors félóra után már meg is érkeztünk a találkozási pontra, ahol Puskás Zoltán, a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészetének igazgatója, és kollégái, Farkas Gyula kerületvezető vadász, és Ballon Kornél erdész vártak ránk. Terepjáróikkal az élre álltak, mi pedig igyekeztünk utánuk.
Nem sokáig mentünk az országúton, mert hirtelen lekanyarodtunk egy hamisítatlan erdei útra, amely a délelőtti bőséges esőzés nyomait ugyancsak magán viselte. Ez persze egyáltalán nem zavart minket, hiszen már alig vártuk, hogy megláthassuk úti célunkat, a Vitéz Vadászlakot, vagy ahogyan mindenki hívta, a Vitéz Vadásztanyát.
Összeborultak fölöttünk a fák, megszaporodtak a róluk lehulló esőcseppek, melyek csak úgy doboltak a stábautó tetején. Az erdei út szilárdabb részeit keresve haladunk előre. Azért óhatatlanul jobbra-balra is nézelődtünk, figyeltük az erdőt, a kora délutáni idő ellenére, hátha vadat pillanthatunk meg. Dús vegetáció vett körül minket!
Pár perc után megérkeztünk a Vitéz Tanyához, egy erdőfallal körbevett tisztás közepére. Éppen csak kikászálódtunk, hogy “felvegyük” a hely ritmusát, mikor újra rákezdett az eső. De olyan “szigorúan”, hogy szó szerint versenyfutással “kerültünk beljebb”! Így aztán a tágas tornác kényelmében indult a beszélgetés vendéglátóinkkal. Jól kihasználtuk a bőséges eső nyújtotta terminust, a forgatás is beindult.
A Vitéz Tanya a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészete által kezelt Közép-Rigóci vadászterület szívében helyezkedik el, amely a horvát-magyar határ mentén, közvetlenül a Drávát érintve helyezkedik el. Nagysága 3200 hektár, amely a sajátosságaival ugyancsak kirí a környezetéből. Egyik ilyen, hogy tartozik hozzá két olyan kis területrész, amely átnyúlik a Dráván, beékelődve Horvátországba. Csak vízi úton, a Dráva felől közelíthető meg, így a vadgazdálkodáshoz is hajó, motorcsónak szükséges. A vadászterület nagyobbik része, mintegy 2500 hektár, a Drávától északra fekszik, természetesen magyarországi területen.
A Vitéz Tanya elnevezés a környékbeli idős emberek elbeszélése alapján onnan ered, hogy az 1930 években ezen a területen un. vitézi birtokok voltak. Akkoriban létesült itt egy kisebb épület, amelynek az volt az eredeti funkciója, hogy a területen legelő birkanyájak őrzői itt meghúzhassák magukat az időjárás viszontagságai elől. A későbbiek során az itt legeltető emberek menedékéül szolgált jó ideig, majd a környékbeli vadásztársaság kezelésébe került. Ők is építgették a tanyát, és fácánnevelést is folytattak a környéken.
1997-ben került a SEFAG Zrt. kezelésébe, aki teljesen rendbe tette, felújította az akkor már mindenki által Vitéz tanyának elkeresztelt épületet. A felújítás során külön figyelmet fordítottak a régi népi építészeti jegyekre is. A környezete is folyamatosan fejlődött: kerítés, filagória, szauna, kerekes kút került a portára.
Vendéglátóinkkal a környéket is bejártuk, és így megismerhettük a halastavakat, a mocsaras erdőterületet, Patkó Bandi 350 éves tölgyfáját, a fantasztikus formájú Lant alakú fekete fenyőt!
A Vitéz Tanya legfőbb vonzereje, hogy viszonylag elzártan a világtól, csendben, a természethez valóban nagyon közel, szinte annak részeként tud itt mindenki pihenni. Egy olyan romantikus kis zug, ahol az idelátogatók valóban el tudnak húzódni a világ elől!
Képtár:
Filmünket augusztus 31-én, vasárnap délelőtt 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!
www.facebook.com/echotelevizio