Dévai gyerekekkel Budapesten és Bujákon – a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. szervezésében
Böjte Csaba nagy családjához tartozó tizenhét gyermek egyhetes magyarországi táboroztatását vállalta fel a Budapesti Erdőgazdaság Zrt., annak vezérigazgató-helyetteséne
A kalandra június 16. és 22. között került sor, a helyszíne pedig nagyrészt a vállalat bujáki erdészete és annak környéke volt. Az én feladatom a csoport Budapesten való kalauzolása volt, másnap Bujákra a hirtelen jött kötődés és az elszakadás nehézsége vezetett.
A fővárosban körbejártuk a Hősök terét, sétáltunk a Városligetben, majd a helyi közlekedési eszközöket igénybe véve a Parlament épületét csodáltuk meg, kívülről és belülről is.
Hamar kiderült, hogy – gyermeki lelkesedésről lévén szó – a legnagyobb élmény bizony a kisföldalattival és a metróval való utazás volt. Szobor és vár van ugyanis odahaza számolatlanul, de metróval sokan nem utaztak még.
Az Országház után egy Duna-parti séta következett, a Lánchídon pedig átkeltünk Budára, ahol már vártak bennünket az erdészet kisbuszai, amelyekkel a következő úti cél a Budakeszi Vadaspark volt.
Ott aztán volt szórakoztató kisállat bemutató, hosszú séta a parkban, kilátó, szörp, kürtöskalács és persze a legnagyobb sláger az állatsimogató.
A vadasparki látogatásra – az első lányos zavarokon túl – már nagyjából képet kaptam a csoportról és minden, amit láttam lenyűgözött. A tizenhét gyerek közül a legidősebbek 16 évesek, a három legfiatalabb 9 éves volt. Bár egyetlen nevelő jött el velük Déváról, semmiféle fegyelmezetlenség nem volt a csoportban, még a metrón való utazás alatt sem.
A nagyobbak kérdés és felszólítás nélkül gondoskodtak a kisebbekről, kézen fogták őket, úgy vezették a forgalmas tereken a piciket. Irigységnek, önzőségnek nyoma sem volt. A vadasparkban kapott kürtöskalácsokat és állateledeleket nem sajátította ki az az egy-két gyerek, aki megkapta a csomagot, hanem körbejárt a társai között és ő maga osztotta szét a többieknek.
Egy hangos szó nem hangzott el, az erdészet részéről érkező kísérő felnőttekkel a legnagyobb udvariassággal beszéltek – jómagam rendszerint a „Szilvi nénike” megszólításnak örvendhettem. A parkban való séta alkalmával pedig az is kiderült, hogy még a legnagyobb rosszcsont is, ha két felnőtt kézen fogja, boldogan énekli a „Mókuska, mókuska felmászott a fára…” című dalocskát. Ez pedig részemről már menthetetlenül a meghatódás és az érzelmi elköteleződés pontja volt.
A vadaspark után visszatért még a fáradt csapat Budapestre, ahol a Halászbástyáról való kilátásban gyönyörködtünk. A napot a Tóth Árpád sétányon üldögélős fagyizás zárta – az Echo TV riporterének ajándékaként. Hazafelé a buszban aztán a rendőrautó és rendőr bácsi mellett „a micsoda finom volt az a vanília fagyi” volt a lelkesedés legfőbb tárgya.
Másnap Bujákon látogattuk meg a csapatot, a találkozás meglepetés és öröm volt mindenkinek. Ez már a játék napja volt. A gyerekek lőhettek íjjal és légpuskával, tehettek egy rövid kirándulást a környéken, de volt foci, locsolóvers költés és bográcsban főtt paprikás krumpli is, amelyet hihetetlen érdekes volt a hozzá tartozó nagy fakanállal kevergetni. A legkisebbeknek a legnagyobb kaland pedig a fényképezés volt, sorra kérték el tőlünk a gépeinket – talán ennek is köszönhető, hogy a napközbeni események fotóilag kevésbé jól dokumentáltak.
A nevelőjükkel való beszélgetés során sokat tudtunk meg mind az alapítvány életéről, mind a Bujákra érkezett gyerekek egyéni sorsáról. A nagyobbaktól pedig azt, hogy sokuknak vannak a jövőre nézve kisebb-nagyobb tervei, a kisebbeknek pedig egyelőre a játék, a valakikhez való kötődés a lényeg. Lement a Nap már a környező hegyek mögött, mire elköszöntünk – hosszasan, könnyezve, ölelkezve és egy későn jött esti mese olvasásra való felkérés kíséretében.
Nehezen hagytuk el a kis gyerekcsoportot. Tele kérdésekkel, vajon találkozunk-e még, tudunk-e későbbi sorsukról az életben, de végtelen örömmel, feltöltődéssel és a felismeréssel, hogy a pár nap alatt legalább annyi szeretetet és leckét kaptunk ezektől a gyerekektől, mint amennyit mi próbáltunk nekik adni!
Az erdész „bácsika” köszönőajándékként egy kézzel írt és rajzolt, bekeretezett Böjte Csaba idézetet kapott, amely szerint:
„Az ember azzá válik, amit tesz. A tetteink visszahatnak ránk. A jótettek, az erények egyre jobbá tesznek bennünket, a rossz tettek, a bűnök lehúznak, beszennyeznek bennünket. Tetteink beépülnek a személyiségünkbe. Nem tudunk úgy jók lenni, hogy ezáltal jóvá ne váljunk. Nem tudunk úgy törekedni az igazságra, hogy ne váljunk egyre inkább igaz emberré. Nem tudunk úgy hazudozni, hogy ne váljunk előbb-utóbb hazuggá. Tetteink meghatároznak minket. Az ember azzá válik, amit tesz.”
Sokat olvasgattam azóta ezt a néhány mondatot. Mennyire egyszerű a megfogalmazása és bár hiányoznak belőle a nagy és hivalkodó szavak, mégis milyen igaz és mekkora élet- és emberformáló bölcsesség. Egyszerűségében szép és megindító, akárcsak a gyerekekkel töltött két nap.
Filmünket júliusban láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!
www.facebook.com/echotelevizio
( szöveg: Nagy Szilvia, képek: Nagy Szilvia, HAZAI VADÁSZ )
