Az „Erdő háza” – A Mecsekerdő Zrt. egyedülálló ökoközpontja!
Országosan egyedülálló ökoközponttá vált a Mecsekerdő Zrt. Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolájának szálláshelye és oktatóbázisa. A 83 millió forintból megújult, Baranya megyei létesítményt Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter adta át a Bakonyán.
A Hetvehely felől megközelíthető Erdő Háza a 79 millió forint európai uniós pályázati támogatást élvező beruházásnak köszönhetően 2014. május 9-től maga állítja elő a működéséhez szükséges villanyáramot és a meleg vizet, üzemeltetését szürkevízhasznosító-rendszer és gyökérzónás szennyvíztisztító teszi környezetbaráttá.
Németh Lászlóné azt mondta: az ilyen és ehhez hasonló fejlesztések fontosak ahhoz, hogy a gyermekeket a természet szeretetére, az egészséges életmódra neveljük, a felnőtteket pedig visszaszoktassuk a természetjárásra. A miniszter emlékeztetett: a kormányzat annak érdekében, hogy gyermekeink értékvédő, a fenntarthatóság mellett elkötelezett felnőtté váljanak, programot indított turistaházak, turistautak, erdei iskolák felújításáért. E döntés eredményeként az elmúlt négy évben 4 új erdei iskola épült fel, 13 megújult, így ma már 32 ilyen létesítmény áll a diákok rendelkezésére, melyeket összesen 66 ezren kerestek fel az elmúlt időszakban. A kiránduló családokat idén 15 felújított turistaház várja.
Az állami erdészetek 2011 óta 4 milliárd forintot költöttek több mint 140 közjóléti beruházásra. Ezek tanösvényeket éppúgy érintettek, mint kilátóhelyeket, pihenőhelyeket, múzeumokat, vagy vadasparkokat. Emellett sor került több mint félezer kilométer turistaút, erdei sétaút kijelölésére, felújítására. A miniszter szavai szerint e törekvéseknek már érezhető a hatása: emelkedik a túrázók száma, s 2010 óta megnégyszereződött a kisvasutak forgalma.
Keszi László, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az Erdő Háza 4 évvel ezelőtt létesült azért, hogy a 18 éves, minősített árpádtetői Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola többnapos bentlakásos programokkal is lehetőséget nyújtson a természetben tanulásra, önálló felfedezésekkel megfigyelésekkel az ismeretek bővítésére.
A mostani beruházással a létesítmény bővült, akadálymentessé vált, benne központifűtés-rendszert, udvarán úgynevezett komposzt WC-ket, a madármegfigyeléseknél előnyös lombházat, s egy kemencét is építettek. Az újonnan vásárolt terepi megfigyelési és mérőeszközök hatékonyabbá teszik az oktatást, a 37 kerékpár pedig megkönnyíti a térség látványosságainak – köztük a vadászati és az erdészeti tanösvénynek – elérését.
Filmünket 2014. május 25-én, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!
www.facebook.com/echotelevizio
(képek: HAZAI VADÁSZ, Mecsekerdő Zrt. )
( forrás: www.mecsekerdo.hu )