Backstage – A Fenyves-tó kincsei

A három pisztrángot eredményező peca után újra meglátogattuk a Várpalota térségében fekvő Fenyves tavat. A néhány órás úszózás tapasztalataival a hátunk mögött úgy éreztük, hogy egy teljes napos horgászat elegendő lehet arra, hogy teljesebb képet kapjunk erről a csodálatos környezettel rendelkező vízről.

Fenyves-tó: a kiválasztott horgászhelyünkkel szemben sűrű fenyves

A HAZAI HORGÁSZ stábját erősítette a DOVIT teszthorgásza, Jámbor Attila is, akit már jól ismernek Nézőink korábbi műsorainkból. A kora reggeli érkezés után még sem tudtunk azonnal belekezdeni a szerelések összeállításába. Teljesen lebilincselt minket a Fenyves-tó látványa! Igen, ezzel nem lehet betelni! A kiválasztott horgászhelyünkkel szemben sűrű fenyves, előttünk a zöldes-kéken csillogó, szinte átlátszó karsztvizű tó, jobbra-balra nádas és a vízfelületen itt is- ott is halugrások.

Végül győzött a horgászláz, és hozzáláttuk az előkészületekhez. A tó 5-15 méteres átlag mélysége tiszteletet parancsoló, amely arra sarkallt minket, hogy kedvencünket, a matchezést válasszuk a mai horgászat módszerének. Attila egy 3,9m-est, míg én a 3,3m-est toltam össze. A szerelékek a szokásos 5+2g-os waggler úszósak lettek, de a főzsinórnak egy biztonságosnak vélt 0,18-astválasztottunk. Hiába, még nem ismertük a Fenyves-tavat, így kicsit a biztonság felé vittük a szerelékeinket.

A DOVIT matches etetőanyagát Attila vezetésével akkurátusan összedolgoztuk, majd kiválasztottuk a “beülő” helyeket. Az élet úgy hozta, hogy az állás bal oldalára Attila, míg én a jobb oldalára kerültem. Ez a helyzet – az eredményesség szempontjából – a későbbiek során még döntő jelentőségű lett! Úgy terveztük, hogy egy távolabbi – 18-20méterest – , és egy közelebbit – közvetlenül a nádfal melletti – etetést fogunk csinálni. Így is tettünk! Az ereszték beállításához “legyártottuk” a korábbi peca tapasztalataira épülő, és a Fenyves-tó adottságaira szerintünk optimálisan illeszthető tervünket.

A számunkra szinte elrettentő 5-15 méteres vízmélység a vízfelszín irányába lökött minket, így egy max. 1 méteres, min. 60 cm-es eresztékkel kezdtük az úszózást. Az etetőanyagot természetesen Attila keverte és ő is csúzlizta be a megfelelő helyekre. A szinte száraz állagú gombócok – a kevés víztartalom ellenére – nulla lemorzsolódás mellett koncentráltan repültek a bedobott wagglerek mellé.

A szitán áttört és a “többször-keveset” elven vizezett etetőanyag jól látható “ködöt” produkált előttünk. A vékonyhúsú 12-es horgokra 3-4, fehér-piros-sárga színösszetételű csonticsokor került, amely “horgászagyunkban” a tökéletes keszeg-ponty csalit testesítette meg! Eltelt az első negyedóra és nem volt kapásunk. Ilyenkor mit tennének? Mi is azt tettük, repült is befelé néhány újabb gombóc. Persze mindkét helyre, a távolabbira és közelebbire egyaránt. Újra csaliztunk, és mindketten 5cm-es dekádokkal elkezdtük variálni az eresztékeket. És végre, gyönyörű fullosan elhúzó kapással jelentkezett az első “versenyző”!

Az én horgom volt a kiválasztott, amelyre egy rendkívül látványosan – a vízből többször is kiugró – küzdő, kb. 40 dekás pisztráng kapott. Határtalan volt az örömünk: itt vannak a halak! A merítés, fotózás után ment is vissza. Csalizás, etetés, dobás, majd néhány perc múlva újabb pisztráng. Hűha, itt történik valami! És ekkor egy csodaszép, közel félkilós dévérkeszeg miatt toltam a vízbe a hosszúnyelű merítőmet. Óriási örömet okozott ez a szépség. Hiszen akkor ez azt jelenti, hogy tetszik nekik az etetésünk, és fehérhal is van a tóban! – örültünk a történteknek. De milyen makkegészséges, tökéletes színű, erőtől duzzadó dévérek ezek!

A kapások valamiért nálam jelentkeztek többször, és ezt hamarjában el is kezdtük kitárgyalni. Többször összemértük az eresztékünket, ellenőriztük a csontik darabszámát, az előke méretét stb. Nem értettük dolgot, de a dévérek, pisztrángok folyamatos kapásai hatására a titkot végül Attila fejtette meg. Bármennyire hihetetlenül hangzik, de a kettőnk szereléke között csak az úszók színe különbözött markánsan. Attiláé egy rikítóan világító, multikoloros, míg az enyém egy matt fekete-zöld kombinációjú volt.

A kristálytiszta karsztvízben, a 80 cm-es ereszték mellett szinte 100 %, hogy zavarta halainkat Attila színes wagglere, míg az enyém közömbös volt a számukra. Ezt a hipotézist meg is erősítette hogy az úszó csere után Attilának is beindultak a kapások és egyre-másra fogta a gyönyörű dévéreket, majd néhány festőien szép vörösszárnyú keszeget.

Backstage film: https://www.youtube.com/watch?v=tXr1Mt2cjlY

Azért azt is érzékeltük, hogy a kapások a közelebbi helyen jelentkeztek túlnyomórészt, és ezért igyekeztünk arra “kormányozni” a szerelékeinket, és az etetést sem szüneteltettük. Arra azért nem számítottunk, hogy egy kapástalan negyedórás várakozás után, egy rendkívül finom, le-lehúzós kapással megjelenik majd az első ponty. Én lettem a szerencsés, így nekem jutott a rendkívül erős – és természetesen óriási élményt jelentő – fárasztás. Az 5-20 g-os matchbotomat ugyancsak megdolgoztatta az ellenfél. Jaj de jó, hogy a 18-as főzsinór került az orsómra! – nyugtáztam a korábbi döntésemet. Nem részletezem, de végül matracra került az első, Fenyves tavi tükör pontyom.

Határtalan volt az örömünk! Nem győztük nézni, fotózni, filmezni a hibátlan halat! Azért a visszaengedésnél ugyancsak elképedtünk, mivel a lassú elúszás helyett, egy energikus csapással egy szempillantás alatt eltűnt a szemünk elől a mélyben. Tele volt energiával, erővel, meg sem kottyant neki a közel negyedórás fárasztásom. Gyorsan újra etettünk, újra csaliztunk és felkészültünk a kapásokra. Nagyon sok minden történt még velünk, a kicsit esős, szeles horgásznapon a Fenyves tavon! A horgászat végére sok mindent megértettünk, és megfejtettünk. Ezért is, de első sorban a Fenyves-tó látványa, csodálatosan szép halai miatt nézzék meg filmünket.