Partszéli compózás Erdei Attilával – “Nem csak nekem kedves ez a hal!”

Gyermekéveim horgászatainak gyakori zsákmányhala volt a compó, ami három évtizeden keresztül csak szép emlékként sejlett fel egy-egy baráti beszélgetés alkalmával.

A kilencvenes években, Franciaországban, Rieaux-ban, majd a szintén francia Niort városában rendezett klub-VB edzésnapjain szákolhattam és tarthattam a kezemben újra ezt a gyönyörű halat. Néhány hazai vízről is hallani szép compófogásról, főleg a Duna-Tisza-köze és az északkeleti országrész csatornáiról. Úgy tűnik, nem csak nekem kedves ez a hal, egyre több vízen próbálkoznak újrahonosításával, így a szegedi Herman Ottó HE vizein is. Korábban az Új-Szegedi Holt-Maroson történt telepítés, de az általános fogási tilalom ellenére pár év alatt szinte lenullázódott az állomány. Jelenleg a téglagyári bányagödrök közül a Gumison, a néhány mázsás telepítésnek köszönhetően gyakori vendég horgunkon a compó. Itt napi egy darab tartható meg és 30 cm-es méretkorlátozás védi ezt a halat.

Tipikus bányagödör

Az átlagos mélység 3,5-4 méter, sekélyebb víz többnyire csak az erősen lejtős partszéleken található. Növényzet is csak itt alakul ki, keskeny nádsáv és 1,5 méter mélységig fonalas zöldmoszat, békanyál formájában. A növények számára elegendő fény mélyebbre már nem jut le az enyhén zavaros, sárgás színű víz miatt.

A mélyebb rétegek több fokkal hidegebbek és hosszabb, szélcsendes időszakokban sajnos az oxigénhiány tünetei is jelentkeznek. A halak vagy a partszéli sekélyebb részeken, vagy beljebb, de vízközt úszkálnak. Tudják ezt a vizet ismerő helyi sporttársak is, így az a néhány nagyobb lapos terület és elmosódott sziget, ami a tóban van, szinte állandóan foglalt.

A mélyebb részek keskeny, lejtős part menti sávjában pedig ugyanúgy megtalálhatjuk a halat, csak néhány apró trükk szükséges ahhoz, hogy itt is eredményesek legyünk. Az előzőekből következik, hogy ezeken a helyeken a rakós botos horgászatnak szinte behozhatatlan előnyei vannak.

Ezért, mint most is, gyakran választom ezt a módszert ezen a vízen. A helytől függően 9-11 méteres pontyos rakós bot, 2,6-2,8-as csőgumival befűzve vált be leginkább. A parttól csak 2-3 méter távolságban, de oldalra elnyúlva érdemes horgászi, hogy a mozdulatainkkal járó zajok a halakat ne zavarják.

A szerelék főzsinórja 0,20-as, az előke 0,16-os zsinórból és 10-es horogból készül. A szerelék relatív finomságát a 0,2-0,5-ös, erős, pontyos úszó adja. A nem túl gyenge méretek a reálisan várható pontynak és nagyobb compóknak szólnak, és a 16 fokos vízben már a kárászok és a keszegek sem olyan érzékenyek a szerelék finomságára.

A durvább összeállításnak köszönhetően az apróbb, néhány dekás bodorkák és snecik is nyugton hagyják a csalit.

Egy kis poharazgatás

A mélységmérés itt fordítva történik. Állítok egy 1,2-es eresztéket, és ezután keresem meg, milyen távolságban van ez a parttól.

Ezt a beállítást horgászat közben akkor változtatom, ha úgy érzem, hogy az etetés beljebb csúszott, és magával vitte a halakat, vagy túl moszatos, törmelékes az aljzat.

Ilyen partoldali horgászathoz speciális etetés is kell. Az etetőgombócok még pohárral beejtve is biztosan beljebb fognak gurulni.

A laza etetőanyaggal töltött poharazás lehet megoldás, de a folyékony aromával és vízzel fele-fele arányban hígra kevert etető áll meg a legbiztosabban a meredek partoldal egyenetlenségeiben.

Egyben ez rendkívül gyorsan oldódik, így hatékonyan terjednek ízei, aromái. Ebben az időszakban a kukorica a fő csali.

 

Ez puhítható fagyasztással, szívósabbá tehető sóval, cukorral történő vízkivonással, valamint különböző aromákkal is jól ízesíthető. Finnyásan evő halaknak a puha, édes aromájú, az apró halak sokszor bosszantó támadása ellen a keményebb kukoricaszemek nyújtanak megoldást.

Egyre gyakrabban használok eredményesen 6-8 mm-es pelleteket fűzött csaliként alkalmazva. Ezzel lehet az apróságokat a leghatékonyabban kizárni. A jobb halak pedig nehezen tudnak az előző este frissen készült pelletszemeknek ellenállni.

A pelletek csalizásához 0,06-os fonott zsinórból, 12-es horogból csomómentes kötéssel készült előkét használok.

A csalizás megkönnyítésére a csalizószál végébe egy szelepgumi karikát kötök, amit csalizótűvel a fúrt pelleten áthúzva máris rögzítve van a csali, minden egyéb cafrangot nélkülözve.

A mai nap – ami az időjárást illeti – semmi jóval nem kecsegtetett. Az éjszakai vihar ugyan elvonult, de a várható hidegfront és az eső nem növelte a fogási esélyeket.

Horgászhelyemet ernyővel védtem le, így készülve fel a ma délelőtti esőfutamra. Ilyenkor szokott bevillanni az a kép, mikor Nottinghamben a VB egyik edzésnapján termoruhában figyeltük Bob Nudd horgászatát.

Ernyő nélkül, sortban, egy szál pólóban, feszült figyelemmel űzte a sügéreket rakós botjával, miközben fehér micijéről kövér cseppekben hullott le az égi áldás.

Lassan minden elkészült, etető, csali, topszettek a helyükön, vízmélység bemérve.

Indulnak a kapások

Mivel viszonylag kis mennyiségű etetésre van szükség, ezért egy házilag készített kicsi, műanyag csészét használok a folyósra kevert etető, és a szemes anyag, a kukorica és az apró pelletszemek bejuttatásához.

A hígra kevert, erősen aromás, jól felhőző etetőből nyolc adagot tolok be, szép sárga felhőt képezve a bot spicce alatt. Ez az azonnal bomló anyag gyorsan terjed a vízben, és rögtön felkelti a közelben tartózkodó halak figyelmét.

A fenékre lassan leülve vékony szőnyeget képez a lejtős partoldalban, jó ideig helyben tartva az etetésre érkező halakat. Ezután csemegekukoricát és apró pelletet borítok rá két-két kupakkal. Jöhet a csalizás, egy szem kukorica a tízes horogra és mehet a szerelék az etetésre.

A 0,2-es úszóval szinte természetesen lebeg le a csali, az etetőanyag-felhőre összeugró apró bodorkák serényen fociznak is vele, míg fenékre nem süllyed. A fenéken fekvő kukorica viszont túl nagy falat nekik, bele-belecsípnek, de felvenni nem bírják.

Kis időnek kellett eltelni az első bíztató merítős kapásig. Egy tízdekás kárász húzta el az úszómat. A következő berakás után jó ideig nincs jelentkező, a csali megemelésénél érzem, valami nem jó. A szereléket kiemelve megvan a magyarázat. A csaliból jócskán kiálló horoghegy jó adag békanyálat gyűjtött be a fenékről.

A következő csalizásnál a horog hegyét épp csak kibújtatom, és a szereléket az etetés belső, mélyebb oldalára teszem. Ezután megindulnak a kapások kisebb szünetekkel, szépen sorban. A harmincdekás kárász már megmutatja a közelben bóklászó kacsacsaládnak, hogy milyen szép is a 2,6-os csőgumi zöld színe.

A következő jelentkező a fenékre vissza-visszatörve sejteti nyálkás aprópikkelyes, zöldtestű mivoltát. Végre compó, de alig tízdekás. Természetesen megy vissza az éltető közegbe, hisz gyermekkorú, ruha nélküli fotózása egyébként is büntetőjogi kategória. Szinte minden hal után érdemes egy pohárnyi szemest betolni, hogy állandóan terített asztal bírja maradásra az etetésre érkezőket. Szép, tevékeny peca kezd kialakulni, etetés, csalizás, csaliemelgetés, kapás, bevágás, fárasztás, szákolás és a zsákmány megcsodálása, majd ugyanez elölről.

Egy újabb siheder, sikamlós, izmos testű kis compót kézben tartva, csodálva aranyló zöldes testét, sugárzó életerejét, „az erő veled van, de még sokat kell tanulnod” szavak kíséretében csúsztattam vissza az éltető közegbe. A szebb fél kiló körüliek megfogása, kézben tartása nem egyszerű feladat. A hátrafelé történő kicsúszást meg tudjuk akadályozni, ha a kisujjunkat betámasztjuk a hasi úszó alá.

Kár lenne értük!

Negyedóránként az etetőanyagból is borítok egy csészével az etetés felfrissítése érdekében. Az ilyenkor képződő felhő újra felkelti halaink lanyhuló érdeklődését. Szinte fel sem tűnik horgászat közben, hogy a szemerkélő eső időközben buborékoló, masszív nyári záporrá erősödött. Ebben az időszakban a kapások is alábbhagytak. Ezt már máskor is tapasztaltam. Az ilyenkor gyakran látható felszíni mozgások miatt azt gondolom, hogy az eső által bevert oxigén vonzza a felszínhez a halakat.

Több horgászismerősömtől megkaptam már, hogy szép dolog ez a nagy kipakolás, láda, rakós bot, görgő, ernyő…de nincs ez egy kicsit túlbonyolítva? Kellő rutinnal uralható a helyzet, és a módszer minden elemének megvan a maga funkciója. Mindezt természetesen némi komfortvesztés árán le lehet egyszerűsíteni. Ha kevés időm van a horgászatra, magam is snecizőszékről, rövidebb, 9-es bottal, és ehhez már megfelelő, egyszerű letűzhető görgővel adom mindezt elő. A példa ragadós, egyre többen ismerik fel a csészés etetés, a finomszerelékkel történő precíz csalivezetés előnyeit. Különösen a vastag csőgumival gumizott, testesebb halak fogására is alkalmas pontyos rakósok népszerűsége emelkedik. A csendesedő esőben némi ráetetés után az események újra felpörögtek. A 20-50 dekás compók szépen húzzák el a kukoricaszemeket. Mindenegyes halat alaposan szemügyre veszek, kicsit gyönyörködöm bennük, a szebbeket rövid időre a haltartóba helyezem a horgászatot befejező fotózásig. A vizet járva, egy-egy horgásszal beszédbe elegyedve, többen panaszkodtak a falánk kiscompókra.

Szerintem színesebbé teszik egy víz horgászatát, jelenlétük élményt nyújt, még ha néha csalódást is okoznak mohó szemtelenségükkel a megrögzött pontyhorgászoknak. Vizeinkben a pontyon kívül ez a hal az, ami táplálkozásával, turkálásával alaposan átmozgatja a mederben lerakódott iszapréteget. Gyakran látható, ha sima a víztükör, hogy az iszapot túró halak munkája nyomán hogyan szakadnak ki az iszapból az ott felhalmozódott gázok. Mellesleg a telepítés egyik fő célja is ez volt, és ha ez működik, már ezért sem szabad a kis kukoricatolvajra ferde szemmel nézni, a kiló körüli példányok fogásának élményéről már nem is beszélve. Dél felé járunk, s az időjárás, mintha tudná, vége a horgászatnak szánt időnek. A felhők elvékonyodnak, és eláll az eső. A pakolás előtt csoportkép készül a haltartóba tett példányokról, és a lehetőséget ezúton is megköszönve megnéztük, hogyan veszik compóink újra birtokukba a tavat. Hazafelé autózva megint eszembe jutottak azok a régi horgászatok, mikor a hínárlukba vetett lúdtoll úszót vörösszárnyúak, rétcsíkok, sárgakárászok és compók merítgették, a csendet időnként a nyurgaponty fürdése és a nádirigó fülsiketítő nótája törte szét.

( szöveg és képek: Erdei Attila )