Kora tavaszi keszegezés – Hajoljon a könnyű bot, és sokszor csobogjon a víz a halaktól!

Kezdődik az új évad. Számomra a horgászati év nem kötődik a naptári évhez, hanem a rablóhalas tilalmi idők kezdete jelenti az évfordulót.  A tavaszi indulástól valami mást várok, mint amit eddig csináltam. Sűrű kapásokat, apró, de élvezetes fárasztásokat, hajoljon a könnyű bot, és sokszor csobogjon a víz a halaktól!

 

Hűvös levegő, letisztult víz

Ez természetesen még nem olyan könnyű, hiszen ha tartósan melegszik az idő, halaink már gyakran kirándulnak a sekélyesbe, de ha az éjszakák még mínuszba hajlanak, akkor a vermelőhelyeken maradnak kedvenc keszegeink.

Már a csomagolásnál sem mindegy, hiszen az előbbihez a matchbot, a másikhoz meg a spiccbot jelenti számomra az ideális szerszámot. Az időjárás alapján a spiccbotozás mellett döntöttem. A Tisza-tavon több ilyen meghorgászható terület is található.

 

Kikötőmhöz közel a Füredi-holtág és a Kis-Tisza vonala esik. Ilyenkor már a nyári vízszint a jellemző, így ezek a területek könnyen megközelíthetők. Több sajátossága van az ilyen horgászatnak.

Az egyik a nagyon letisztult víz. Régebben ehhez úgy alkalmazkodtam, hogy vékony, 14-es, 12-es, lágy zsinórokat használtam, apró, 16-os, 20-as horgokkal, és széljárástól függően 1, maximum 2 grammos úszókkal.

Arra gondoltam, hogy a különben is finnyás halaink ebben az átlátszó vízben mindent észrevesznek, és gyanúsnak találnak. Most próbából kicsit vastagabb zsinórt használok, de fluorcarbon anyagút, melynek törésmutatója megegyezik a vízével, így elméletileg a halak számára láthatatlan.

A területre érve örömmel látom, hogy az általam várt körülmények fogadnak. A szél egy kicsit fúj, időnként meg-megerősödve, ezért úgy súlyozom le a csónakot, hogy a meghorgászandó felület szélárnyékba essen.

Nem beszélve arról, hogy így nem az arcomba kapom az inkább téliesnek ható levegőt. A súlyokon látom, hogy a meder nem iszapos, amiből arra következtetek, hogy nagy halrajok szoktak itt csendesen mozogni, és így tisztán tartják a területet. A mélység is a régi, majdnem négy méter.

 

 

Libbenjen a csali!

Kevés etetőanyagot gyúrok. A zacskó kibontásakor tömény pisztácia illat csapja meg az orrom. Sötét színű, igazi téli kaja. Négy-öt kisebb gombócot magam elé szórok, és jöhet a szerelés. Előveszem régi, lassan huszonöt éves spiccbotomat.

Ötméteres, tűspicces, lágy Daiwa bot. Pont ilyen horgászatokhoz teremtették. Abban az időben a szovjet, gerinces, kicsit vastag anyagú botok voltak kaphatók boltjainkban, ez kilógott a sorból. Ha belegondolok, akkor kicsit sokallottam a pénzt érte, de más bottársai azóta kikoptak mellőle.

Nincs idősebb botom használatban, és még mindig érte nyúlok ilyen horgászatoknál. A szél miatt kétgrammos úszóval szerelek egy osztott szereléket. A mélységet úgy állítom be, hogy a horog a zsinórral néhány centit feküdjön a fenéken, de az ólom ne érjen le.

Erre azért van szükség, ha a keszegek lassan indulnak be, akkor a bot végének kis mozgatásával meg lehet libbenteni a csalit, amit a bodorka, és a karikakeszeg is díjazni szokott. Esetleg, ha nagyobb dévérek is jelentkeznek, majd leteszem az alsó ólmot is, hogy még stabilabban feküdjön a horog a fenéken.

A szokásosnál kicsit nagyobb méretű, 14-es, de vékony szárú horogra csonti kerül. A tavasz ideális csalija. Az első kapásokra nem sokat kell várni, szinte vízközt, merülésben kapják el a csalit. Küsz és kisebb bodri a zsákmány.

 

Kevesebb, de nagyobb

A főólmozást összehúzom, így a szerelékem gyorsabban ér a fenékre, és nem lesz ideje aprajának elkapni a horgot. Kicsit többet kell várni, de a következő halam laposkeszeg.

Majd szép karikák jönnek. A bot akkora ívben hajlik, hogyha látna valaki, azt hinné, hogy pontyot fárasztok, pedig csak egy testesebb dévér akadt a horogra. A lágyabb bottal nehezebben irányítom a halat, és lassabban jön a felszín felé, de nincs a közelben akadó, nem kell erőltetni.

 

Így viszont, mire a levegőre érnek, teljesen elkészülnek az erejükkel, és oldalukon szánkázva csúsznak a csónakig. Az idő is kividul, és a nap is kisüt néha, de a szél tovább erősödik.

Csalit váltok, és csemegekukoricát teszek a horogra, aminek hatására ritkulnak a kapások, de ami jön, az testesebb.

 

 

Az etetésre kisebb diónyi gombócokat dobálok, úgy tízpercenként egyet-egyet. Jó szórakozás, pont ilyenre vágytam. A halakat azonnal vissza is eresztem, olyan szépek, egészségesek, feszül a hasuk az ikrától. Jó rájuk nézni. Most még olyat sem találok, amin kormorán vágta sebet látnék.

 

Szépen indul a szezon! Sok kapás és a gyakori fárasztások, no meg a tavaszi szél kipirosította az arcomat. Örömmel szívom be a nedves föld illatát hozó levegőt. Elég ennyi a jóból egy napra. Az etetőanyagom is elfogyott, a kapások is megritkultak, így aztán szedem a sátorfámat, azaz a súlyaimat, és csendesen motorozom a kikötő felé. Van még időm sötétedésig, egy kicsit szétnézek, mit változtatott a jég kedvenc vizemen.

 

( szöveg és képek: Horányi József )