Házibuhera – Pontos etetés és horgászat nagy távolságra: a siker kulcsa!

Azzal szerintem minden horgász tisztában van, hogy minél pontosabban képes meghorgászni az etetését, annál eredményesebb és sikeresebb lesz horgászata. Napjainkra már számtalan különféle etetési módszert kitaláltak a nyughatatlan ám leleményes szellemmel megáldott horgásztársaink. Amiről most mesélek, ez sem egy világrengető újdonság, ám, feledés homályába veszett hosszú évtizedekre, és napjainkban kerül újra szem elé egyre több és több horgásznál. Amiben azonban különbözik, az a lényege maga.

 

Szerintem nincs kishazánkban olyan horgász, aki ne használt volna élete folyamán illetve horgász-pályafutása során etetőkosarat. Napjainkra már millióféle létezik, némelyik iszonyatosan sokba kerül. No, de ha valaki reám hallgat, annak nincs szüksége mély zsebbenyúlásra, mert hogy elég lesz pár, nem túl nagy számokat tartalmazó fémdarabka is a „célszerszám” megvásárlásához.

No, úgy vélem, mostanra már igen sokaknál sejleni kezd, hogy ha már olcsó kosárról beszélek, akkor nem a híres márkák feliratait kell keresgélni. És igazuk van! Valóban nem. Amire nekünk szükségünk van, az nem más, mint ami már nagyapáinknak is nagy kedvence volt. A sima, egyszerű drótos etetőkosár!

Ha egy javaslatot elfogad a kedves Olvasó, ebből viszont célszerű a nagyjából 20-25 centis gubancgátló műanyag csöves változatot megvásárolni. Praktikusabb! Nem pörög be oly könnyedén, nem képes gubancot okozni. Érdemes a páros számú, tehát mondjuk a hatbordást választani, mert hogy így lehet praktikus kialakítást barkácsolni belőle. Pont ezért abszolút nem alkalmasak a spirál formára tekercselt drótból készült kosarak. Köztünk legyen szólva, ezek a normál horgászathoz sem igazán megfelelőek, mert csavarják a zsinórt.

 

Dobó-etető kosár elkészítése

1. Minden második bordát egy csípő vagy harapó fogóval el kell csípni a kosár felső ólombetétjénél.

2. Ki kell hajtani az elcsípett bordákat! Ekkor érdemes a csípés tövénél a felső ólomnál is visszahajtani, ellapítani a kiálló egy-két milliméteres drót-csonkot.

3. Egy kombinált, lapos vagy bármiféle más fogóval a kihajtott bordák utolsó 0.5-1 centijét befelé a kosár belsejének irányába vissza kell hajtani. Ez három okból fontos. Egyszer, hogy kisebb eséllyel akad meg a fenéken bármiben is, másodsorban abszolút nem okozhat sérülést azoknak a halaknak, amelyekhez esetleg hozzáér, s harmadsorban jobban megtartja a rágyúrt etetőanyagot.

4. Ez igazándiból már szabadon választott. Vastag, legalább 50-es monofil vagy vastagabb fonott zsinórt átfűzünk rajta, és alul-felül forgót kötünk reá.

A kosár alsó részénél megkötött forgó és kosár közé javasolt műanyag vagy gumigyöngy használata is a zsinór illetve a csomó védelmében. A fenti forgó a megkönnyíti a fel és leszerelést is.

 

Milyen bottal?

Jogosan jön a fent megfogalmazott kérdés. Hiszen egy kisebb gombóc eldobásához némi túlzással szinte bármilyen horgászbot megfelelhet, ám, ha a halak álma szerinti minden földi jót tartalmazó öklömnyi, vagy még annál nagyobb, kb. két öklömnyi gombócot szeretnénk nagyobb távolságra beküldeni, bizony, akkor ahhoz már durung bot kell ám a javából. Erre megfelelő lehet egy régi típusú kisujjnyi végű „pontyos” bot, melyeknek az ára igen szerény, s óvatosan megkockáztatom azt, hogy minden pontyhorgász bot arzenáljában megtalálható ilyen. Vagy nemes egyszerűséggel kb. nyolcvan méterig egy harcsázó bot is megfelelhet ilyetén célra. Fanatikus harcsahorgász barátaimat megkérem, mikor találkozunk, ne nézzenek reám összeráncolt szemekkel ezért, de hát a cél ugyebár szentesíti az eszközt.

 

Legutoljára hagytam az igazán professzionális botot, melyeket nem csak a jó Isten, de még a bottervező mérnökök is ilyesmi célra alkottak meg. Igencsak sokan használnak rakétázáshoz, parittyázáshoz úgynevezett spod botot. A gombócolás ilyetén formájához én is ezt szeretem a legjobban bevetni.

 

Az orsó miféle legyen?

Már-már szinte teljesen mindegy. Ám az nem baj, ha egy strapabíró, nagyobb darabról van szó. A nagy dobátmérő a távolabbi dobások elérésében bír szereppel, míg az erősebb tengely a terhelés miatt. Ami igazán fontos, hogy a fékjét teljesen be lehessen húzni, hiszen az esetlegesen megcsúszó zsinór nagyon csúnya sebet ejthet az ujjunkon. A gombócoláshoz szinte egészen biztosan szükség van egy nagy teherbírású dobóelőkére. Hiszen vékony főzsinórral direktbe el sem tudnánk dobni a gombócot. A főzsinór mérete egyéni ízlés kérdése. Ha nagyobb távolság elérése a cél, akkor nem javasolt túl vastag átmérőjűt választani.

 

Mitől lesz pontos?

 

 

 

 

 

 

 

 

No igen. Ez a kérdés is adja magát… Minden horgászorsó dobján van egy zsinór rögzítő klipsz, az első dobást követően a zsinórt meg kell feszíteni, és a zsinórt be kell akasztani a klipszbe. Már ha elégedettek vagyunk a távolsággal, az iránnyal, a hellyel… Innentől már minden gombócunk egy adott távolságra fog bejutni. Ha bejuttattuk a bedobásra szánt etetőanyag mennyiségét, akkor jöhet a horgászat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Természetesen lehet használni a gombócolós botot is a további horgászatra, sőt, akár még a drótkosarat is fent lehet hagyni, ekkor a kihajtott drót-bordákat ütközésig vissza kell hajtani a kosár belsejéig, hogy ne akadjon bele az előke. Ezt azonban nem javaslom. Célravezetőbb másik, érzékenyebb, lágyabb bottal ráhorgászni az etetésre. Ekkor semmi mást nem kell tenni, mint hogy kihúzni sík terepen az etetésre használt bot zsinórját és vele együtt a horgászásra szánt bot zsinórját. Amikor megakad az etetőbot zsinórja, azon a távolságon kell beakasztani a horgászatra használt bot zsinórját is. Így kihúzva bármennyi botot rá lehet állítani az etetési távolságra. Gyakran csinálják meg azt baráti társaságok, hogy egy távolságot, ám azt viszonylag nagy szélességben közösen etetnek meg, hogy aztán mindannyian ugyanazt horgászhassák meg. Logikus. Az elhúzott etetés több halat képes megtartani.

A dobás technikája.

Egy-két apró trükk. Mivel a zsinór be van akasztva a zsinórrögzítő klipszbe, ezért minden dobás igen nagy terhelésnek teszi ki a zsinórunk beakasztásnál lévő pár centis részét, amikor is a megfelelő távolság elérésekor ránt egyet a gombóc szerelékünkön. Mivel nem akarjuk azt, hogy állandóan elszakadjon zsinórunk, ezért dobást követően a botot magasan fel kell tartani, sőt, talán lehet egy kicsit a hátunk mögé is billenteni, és abban a pillanatban, amikor megakad a zsinór, akkor a bottal lágyan utána kell nyúlni a szereléknek, ezáltal fékezve le annak sebességét. A megfelelő mozdulat végén a felemelt botunk szépen a bedobott gombóc irányába mutat, miközben a zsinór még feszes. Ezzel a mozdulattal kíméljük a zsinórunkat, és még pontosabbá válik etetésünk. Ha feederezünk, akkor a gombócolló bot hoz való beállítást az első dobás után érdemes utána igazítanunk. Miután bedobtuk a szerelékünket, a bot feszes zsinórral a víz felé mutat, ekkor ki kell akasztani a zsinórt a klipszből, oldalra letenni a botot a tartóba, és utána újra beakasztani a zsinórt a klipszbe. Ezután dobásokkor érdemes kicsit hátrébb lépve dobni, vagy erősebben hátratartott bottal kezdeni a szerelék megfékezését.

Még pluszban azzal is érdemes számolni mindenféle botnál (nyeletőfék használatánál meg pláne), hogy bedobást követően nem árt, ha egy-két métert azért tudjon lehúzni a megakasztott vagy a kapó hal. Ha túl nagy halat akasztunk meg, egy gyors mozdulattal ki kell akasztani a klipszből a főzsinórt. Inkább leméri zsinórja hosszát, etetése távolságát újra az ember, sem mint hogy egy szép hal esetleg megtépje.

Sok sikert kívánok mindenkinek, ki fantáziát lát az ilyen típusú etetésben!

( szöveg és képek: Nyika Sándor )