Téli pezsdülésben – téli gumihalas süllő cserkelések

Varázsütésre szabadította meg magát a folyó a felszínét szorító jégpáncéltól. A hirtelen érkezett enyhülés szabaddá tette az utat a sok kiéhezett süllőhorgásznak. Nagyon vártam én is ezt a pillanatot, hiszen a téli gumihalas süllő cserkelések legeredményesebb napjai mindig a jégveszte utáni első nappalok. Azon már nem is csodálkoztam, hogy a hajnali kikötő pezsgett, nyüzsgött a pecásoktól.

A téli gumihalas süllő cserkelések legeredményesebb napjai mindig a jégveszte utáni első nappalok

Megvan az első

Annyi bizonyos, hogy a hőn áhított, magányos természetbe-burkolódzás a mai napon sem fog összejönni. Ennek ellenére nagy várakozással szelem a folyamkilométereket, és örülök, hogy újra itt lehetek. A folyó még lassú és kristálytiszta, talán csak ilyenkor ennyire gyönyörű zafír színű és több mint méteres az átláthatósága. Útközben azon törpölök, hogy hol is kezdjem a mai napi horgászatot. Szaladjak le Derzs alá, vagy maradjak a 416 környékén? Nem is tudom, hiszen minden részlete adott már (nem kevés) élményt az elmúlt esztendőkben. Jó lenne azonnal beletalálni, és nem agyonmotorozni a folyó hátát, mert az még így, a legoptimálisabb feltételek mellett is blokkolhatja a halak kapókedvét. Mivel még alig érkeztek csónakok fentről, a 416 alatt állítom le a motort, majd ha sűrűsödik a forgalom, akkor az alsóbb szakaszok felé veszem az útirányt, de addig is belepróbálok ebbe a mederszakaszba. Leeresztem az orrsúlyt, majd kézbe veszem a pálcát. Tizenötös Mann’s gumit kötök, melyet már előre bepatkoltam egy kisebb hármashoroggal. Lendül a bot, repül a csali. Ujjaim közt pereg le a zsinór, míg a gumihal feneket nem fog. Átváltom a felkapókart, és már emelem is a csalit. Megállítom, majd hagyom újra lesüllyedni. A mozdulatsort addig ismételem, míg teljesen alám nem ér, aztán gyors felorsózás és már lendítem is harcba a nagy korong farokkal ellátott műcsalit. Már a gumihal táncoltatása is vigyort csal a lelkemben, szeretem ezt a módszert! Szeretem, mert a süllő horgászatának talán egyik legnagyobb ígéretét látom benne. Minden mozdulatomban benne van egy kapitális tüskéshátú lehetősége. Nem is várat sokáig a folyó, már a második bevezetésnél éleset koppintva jelentkezik az első ragadozó. Picit visszaadom neki a csalit, felorsózom a maradék zsinórt, majd keményen akasztok. Gyámoltalan fejrázás a jutalmam, de már húzom is magam felé. Szépen engedelmeskedik a meglepett hal, és már indul is felém. Nem erőltetve, de azért határozottan magam alá pumpálom. Az emelésre is jól reagál, néha bele-bele tuszkol a pálcába, ám különösebb kitörések nélkül, kényelmesen a felszínig húzhatom. Nincs is szebb látvány, mint ilyenkor, ennyire tiszta víznél, már méter mélyen meglátni a kimerevített tüskékkel emelkedő süllőt. Erős, szélesen sávozott, hibátlan ragadozót emelek a csónakba. A gumihalam szinte ki sem látszik a szájából. Három kiló és tíz deka! Nem is rossz így elsőre.

Erős, szélesen sávozott, hibátlan ragadozót emelek a csónakba. A gumihalam szinte ki sem látszik a szájából. Három kiló és tíz deka!

Erős pezsdülés

Hú de szép napom van, ma nem cserélnék senkivel. De sajnos a hirtelen jött sikert nem követi több, ráadásul megindultak a csónakok flottái is, és ez az, amit szerettem volna kihagyni. Nincs mit tenni, felveszem az orrsúlyt és beállok a forgatagba, én is lejjebb hajózok. Elhagyom a Derzsi egyenest, de nincs értelme tovább mennem, rengetegen választották a még engedélyezett alsó szakaszt. No mindegy, épp itt van az egyik kedvenc mederesésem és még nem foglalta el senki. Erős dobástávolságra állok meg felette. Terveim szerint óvatos és csak csekély átállásokkal letapogatom a környék halait. Az első dobást követő bevezetés igen furcsán alakul. Nem tudom kellő rövidséggel fenékre tenni a csalit. A tizenötös gumit 22 grammos fejjel szereltem, de úgy látszik, menetközben a víz sebessége meggyorsult. Nem akarok hinni az érzékeimnek, megpróbálom újra, de igencsak tíz másodperc feletti idő telik el az elemelés és a visszaérkezések között. Muszáj nagyobb fejet felraknom, mert bizony itt belelendült a folyó. 35-ös fejet szúrok a gumiba, mely hozza is az elvárt tempót. Nagyon meglep a hirtelen változás és a több napra tervezett kirándulásom lehetőségét is bizonytalanná teszi. Ki kell használni a mai napot, mert bizony, ha ebben a tempóban erősödik a folyó sebessége, akkor lőttek a holnapi horgászatnak. Másrészről még jól is jöhet ez az erős pezsdülés, hiszen az eddig nyusziként lapuló ragadozók tigrisekké válnak, és ahogy mondani szoktuk: „rágni kezd a süllő”! No de majd meglátjuk, van még jó pár óra a mai napból. Emelésbe kapom a következő kapást, azonnal bele is húzok a pálcába. Halam kicsit tétovázik, majd vízig töri a finom pálcát, és már visít is az orsóm. Jaj, ne! Ez bizony nem süllő lesz, valószínűleg külső akadással szúrtam meg egy nagyobb testű halat. Letép vagy húsz méter madzagot, mire képes vagyok megfékezni az első rohamát. Jó félórás huzavona következik, mire végre szákba kényszerítem a tíz kiló feletti fehér busát. Kipattintom farok tövéből a horgot, majd a csónak oldalán átemelve a nem várt vendéget, óvatosan szabadon eresztem. Nem szeretem őket, mert értékes időt vesznek el a szűkre szabott horgászidőmből. Dobok még egyet, és többször is érzékelek testbe húzott koppintásokat. Ennek így nem sok értelme van! Felveszem a súlyt, és harminc méterrel lejjebb ereszkedem.

Kedves folyónk ismét adakozó arcát mutatta, és sokunkat ajándékozott meg újabb élményekkel

Jól döntöttem

Már az első dobás kiló nyolcvanas „süllcit” eredményez. Néhány dobás után megfogom az ikertestvérét is, majd elcsendesül a terület. Maradok az eredeti tervnél, csak néhány métert ereszkedek lejjebb és ugyanannyit közelítek a part irányába is. Nem kell sokat várnom, szinte azonnal fogok egy másfeles ragadozót. Hihetetlen módon behörpölte a gumit, ki sem látszik a szájából a nem éppen picinyke műcsali. Ha akarnám, sem tudnám így belegyömöszölni a szájába. Nem is egyszerű kiszabadítanom a horgokat, de azért sikerül. Gyorsan visszahelyezem a folyóba, és örömmel látom, hogy vígan csap egyet és már el is tűnik a szemem elől. Időközben még sikerül egy hasonló példányt akasztanom és visszaadnom a folyónak, de közben már annyira felgyorsul a víz áramlási sebessége, hogy már a 45 grammos fej is csak hosszú esési idővel ejthető vissza a fenékre. Nincs mit tenni, sajnos ez a sebesség lehetetlenné teszi kedvenc módszerem gyakorlását, ideje szedelőzködni és célba venni a több mint tíz folyamkilométerre levő kikötőt. A folyamatosan visszaérkező horgászokkal a Mohári csárda melegében gyűlünk össze. Kipirult arcunkon sokunknak fülig ér a szája, szép eredményeket produkált a pezsdülés. Talán csak azok maradtak hal nélkül, akiknél nem volt kellő súlyú jig horog. Forró teát kortyolgatva latolgatjuk a holnapi nap lehetőségeit, de nem meglepő, hogy sokunk véleménye nem fest derűs képet a halfogás további esélyeiről. Ennek ellenére a mai nap csodás élményeinek melegével a lelkünkben térhetünk haza. Kedves folyónk ismét adakozó arcát mutatta, és sokunkat ajándékozott meg újabb élményekkel.

( szöveg és képek: Oláh Csaba – archív )