Horgász ars poeticák – Besenyei Péter

Besenyei Péter, műrepülő világbajnokunkról sokan tudjuk, hogy nagyon régóta szeret horgászni. De nemcsak a hazai vizek, hanem a tengeri halfogás is közel áll hozzá. 2013-ban a HORGÁSZAT NAGYKÖVETE cím birtokosa lett. Ennek az elismerésnek az átadása előtt, a ritka tengeri élmények mellett, itthoni horgász sikereiről és kudarcairól faggattuk a rendkívül sokoldalú sportembert.

Mióta él Benned a vágy, hogy kipróbáld a horgásztudásodat a tengeren is, hiszen elnézve a fényképeket, bizony a hazai halakhoz mérten óriási halak akadtak a horgodra?

Negyven éve repülök, de ennél sokkal régebben horgászom. Négy éves koromban kezdtem el, édesapámmal, a Rába folyón. Az ott szerzett közös élmények hatására lett ez a fantasztikus időtöltés az örök szenvedélyem. Egész életemet végig kíséri a horgászat, mert szerencsémre a feleségem is szenvedélyesen műveli, igen ügyesen. Ellentétben sok horgásztársam otthoni lehetőségeivel, nálunk akkor pöröl velem a párom, ha nem megyünk horgászni, így ez egy teljesen jó állapot számomra.

Van-e valamilyen hasonlóság a tengeri, és az édesvízi horgászat között?

A tengeri horgászat teljesen más, mint az édesvízi. Időnként meg is kérdezik tőlem, hogy melyik áll közelebb hozzám, melyik a jobb. Nem tudom a választ, mert szerintem mindkettő varázslatos, és nehéz is tud lenni, ha úgy alakulnak a körülmények. Mindegyiknek meg van a szépsége, érdekessége, izgalma, és a különbözősége, hiszen gondoljunk csak a hazai állóvízi vagy folyami módszerekre.

Ha eredményesek akarunk lenni, szinte teljesen másképpen kell próbálkoznunk. Nekem ugyan olyan jó itthon keszegezni egy finom match bottal, és fogni a bodorkákat egymás után, mint kint a tengeren egy rövid, de erős multis bottal megküzdeni egy cápával, vagy óriás sügérrel. Meg kell találni mindkettőben a szépséget!

Mikor voltál először a Maldív-szigeteken, és hogyan indult el a tengeri horgászat?

Nyolc évvel ezelőtt voltunk először a Maldív-szigeteken a feleségemmel, turistaként. Az egyik kis szigeten pihentünk egy hetet, de horgászni is szerettünk volna. Annak rendje és módja szerint befizettünk egy két órás hajóútra, amely a reklám szerint kifejezetten horgásztúra lett volna. De a valóságban egy inkább turistáknak, és nem horgászoknak szóló program volt, ami a mesterkélt „tálalás” miatt egyáltalán nem tetszett.

Egy helyi repülő pilóta barátomnak panaszkodtam, hogy mennyire csalódtam ebben a „horgász” programban. Ő azt tanácsolta, hogy menjünk el inkább szafari hajóra, mert az igazi tengeri horgászatot ott ismerhetjük meg. Jó, hogy hallgattam rá, mert már az első túránkon szép fogásaink voltak. Nos, ekkor indult el a tengeri horgász „karrierem”.

Milyen az élet egy szafari-horgász hajón?

A szafari hajón tényleg ott él, ott tartózkodik az ember 24 órán keresztül. Ott élünk, alszunk, étkezünk, és van idő a hajnali, a nappali, és főleg az éjszakai horgászatra. Továbbá, ha egy hely nem működik, akkor egyszerűen kereshetünk egy ígéretesebbet. Ekkor kezdődött el igazán vonzódásunk a tengeri horgászat iránt. Ha tehetjük, akkor szafari hajóra megyünk, mert számunkra ez jelenti a kikapcsolódást, a pihenést.

Nyáron sajnos egyáltalán nincs időm, szabad napom, mivel májustól novemberig minden hétvégém foglalt, sűrű az év. A téli időszakban szűkebbek a hazai horgász lehetőségek, és ezért olyan helyet kerestem, ahol „kihorgászhatjuk” magunkat. Azért azt szeretném kihangsúlyozni, hogyha választhatnék egy hét itthoni, nyári peca, és egy hét szafari hajós tengeri „megmozdulás” között, akkor a szívem szerint a hazai lenne az első.

Milyen módszereket kellett megtanulnod a tengeren?

Ez a szafari hajó úgy érzem, hogy bejött nekünk. Éjjel, nappal a hajón vagyunk, napközben még búvárkodunk is egy kicsit. A ragadozó halak persze főleg a sötétedés után kezdenek mozogni. De hogy a kérdésedre válaszoljak, a hajóról történő műcsali vontatást, a trollingozást például ott ismertem meg. Délután azonban, a nap vége felé, a szürkületben le szoktunk állni a korallzátonyok mentén, kinézünk egy alkalmas helyet, és éjfélig, de akár hajnal kettőig ott horgászunk a fenéken.

A fenékhorgászat a tengeren is egy nyugodtabb „műfajnak” számít?

A tengeri horgászattal eltelt évek alatt ez a módszer lett az egyik kedvencem. Valóban nem egy „kapkodós” peca, de sokszor okozott már meglepetést az eredményessége. De olykor veszélyes is, mert egy-egy kifogott tengeri hal, a méretétől függetlenül veszélyt jelent az emberre. A szafari hajó személyzete, akik legtöbbször valamelyik szigeten élnek egyébként, főbb vonalakban tisztában vannak ezekkel a dolgokkal, és figyelmeztetnek. Sokat tanultam tőlük, és ma már csak ritkán kérem a segítségüket egy-egy „érdekes”, soha nem látott, kifogott tengeri „szörnyecskéről”. Őszintén szólva képezem magam, és utána nézek a szakkönyvekben, hogy egyrészt az adott tenger részen mire számíthatok, másrészt pedig roppant módon érdekel is a téma.

Azért tényleg jó, hogy vannak a szafari hajón bennszülöttek is, akik szakértelmére számíthatsz, mondjuk az éjszaka közepén, mikor elképedve bámulod, hogy mi kapta be a horgodat!

Azért nem mindig vannak képben! Ez nem csoda, hiszen a korallzátonyoknál 1500-2000 féle halfaj él, és ők sem ismerhetik mindet. Nehéz elhinni, de nincs olyan horgásznap a tengeren, ami ne hozna valamilyen újdonságot, meglepetést. Például a legutóbbi hajóúton is többször fogtam olyan halat, amelyet a helyi bennszülöttek sem ismertek. Ezért ilyenkor igyekszem nem puszta kézzel hozzá érni a kifogott „áldozathoz”, hanem kesztyűben, és hosszú szárú fogóval (otthoni csukázásnál is pont ilyet használok!) kíméletesen kivenni a horgot a szájából, majd visszaengedni. Él néhány kifejezetten veszélyes, olyan halfaj is a korall szirtek között, amelytől a helyi halászok rettenetesen félnek, sőt irtóznak. Ilyen például a muréna, ami hasonlít a hazai angolnához, de attól sokkal félelmetesebb a feje, és az egész megjelenése, viszont nagyon tud harcolni a horgon, komoly ellenfél. Én nem vagyok annak híve, hogy egy halat kínozzunk, vagy bántsunk, ezért törekszem arra, hogy ha lehet minél kisebb sérüléssel, és gyorsan kerüljön vissza a tengerbe.

Milyen paraméterű az igazi tengeri felszerelés, amely alkalmas arra, hogy ellenfele lehess az ilyen ragadozó halaknak?

Őszintén szólva, a helye válogatja. Más kell a nyílt vízen, és más kell egy akadós, korallzátonyos helyen. Ebben a kérdésben ugyanaz a helyzet, mint otthon a Dunán. Ahol nincs akadó, ott legtöbbször hal sincs! Így van ez a Maldív-szigetek környéki tengeren is. A tagolt, korallszirtek környékének a legnagyobb a haltartó képessége, oda pedig viszonylag rövid, 2-2,2 m hosszú, és nagy dobósúlyú, rendkívül erős botra, és multi orsóra, vagy fémdobos-fémházas peremfutó orsóra van szükség. Az ilyen helyen kénytelen az ember kockáztatni, és minél közelebb leengedni a fenekező szerelést a korallokhoz. Ott pedig sokszor a hal nyer, mivel a borotva éles korallszirtek közé próbál menekülni, amelyek elvágják a zsinórunkat. Korábban monofyl zsinórral próbálkoztunk, de ezek rendre elszakadtak, így az utóbbi években már multifyl zsinórral „támadunk”, ami minimálisan 65 kg szakítószilárdságú. De van olyan is, amelyik 90 kg-t bír!

Mennyire fontos tényező a felszerelés megválasztásánál a sós víz korróziós hatása?

A sós víz elég agresszív, ezért lehetőleg minden nap, a horgászat után édes vízzel lemossuk a botokat, orsókat, és a végén alaposan áttöröljük. De ezzel együtt hamarabb elrozsdásodnak a fém alkatrészek, és elfáradnak először a kisebb, majd a nagyobb alkatrészek. A tenger sokkal keményebben igénybe veszi a felszerelésünket, mint az otthoni folyók, tavak.

És mi a helyzet a kötésekkel, és a horgokkal? Ugyan azokat használod, mint a hazai vizeken?

Nem egészen. Horogban sokkal nagyobbakat, átlagban 10/0 méretűeket. Ez első hallásra nagynak tűnhet, de a tengeren egyáltalán nem az, mivel a kisebb ragadozó halaknak is óriási méretű a fogakkal „dúsan” rakott szája. Ha például egy 1/0 méretűt kötnék fel, egyszerűen, sokkal kisebb esélyem lenne az akadásra.

Mi volt a legmegdöbbentőbb élményed a tengeri horgász túrák során?

Bármennyire is hihetetlen, de majdnem minden utunk során, és legtöbbször éjszakai horgászatok alkalmával előfordult velem, hogy 2-3 kg súlyú hal fárasztása közben, a legutolsó stádiumban, amikor már kezd kifáradni, akkor bekövetkezik egy nagyon agresszív esemény. Ezt igazából nem is lehet előre sejteni, és pont ezért van nagy hatása. Úgy kezdődik, hogy az előbb már lassan elfáradó több kilogrammos halunk mintha egyszerre feltámadna, és esze-veszett küzdésbe kezd. Megindul, de olyan sebességgel, hogy szinte füstöl az orsó. Először nem értettem, hogy mi történik, és hogy honnan merített ennyi erőt hirtelen ez a hal, de aztán hirtelen megkönnyebbül a szerelés, és szinte kiegyenesedik az erős bot. Felcsévélve a zsinórt, aztán mindenre fény derül.

A mélyből vagy testes barracuda, vagy cápa támadja meg ilyenkor a vergődő halunkat, és rávág, elviszi, vagy egyszerűen kettéharapja. Nekünk pedig csak szinte csak a fejét hagyja meg. Minden esetre elég döbbenetes kép, mikor felhúzom a horgot, és csak egy nagy halfej van rajta, minimális „derékkal”. A legutóbbi ilyen élményem során, érdekességképpen megmértem a „maradékot”, amely 1,80 kg súlyú volt.

A korallszirtek közötti, nappali búvárkodás segít abban, hogy eredményes legyél éjszaka a horgászatban?

Igen, mert a víz alatt az ember sokat tanul. Látja, hogy a halak hogyan élnek, milyen a víz alatti világ, megérti a korallok formáinak sokszínűségét. Ez sokat segít nekem, mivel éjszakai fenekezés közben, amikor tapogatom a feneket az ólommal, akkor szinte látom azt, amit nappal, búvárkodás közben láttam. Látom, hogy a halak hogyan táplálkoznak, a ragadozók hogyan rabolnak, és ez számomra nagyon tanulságos. Ez egy meseország! Mindig úgy jövünk vissza egy-egy merülésből, hogy ilyet még sose láttunk, ez egy fantasztikus világ!

Evezzünk most itthoni vizekre. Melyik az a módszer, amit a hazai pályán legjobban szeretsz használni?

A helye válogatja, hiszen a víz, a fogási lehetőség is megszabja, hogy milyen módszer az eredményes. De ha választhatok, akkor a legkedvencebb horgászmódszer, ami a gyerekkorom óta talán a legközelebb hozzám, az a keszegezés. Simán, egy vékony match bottal, nagyon vékony zsinórral, könnyű szereléssel, feltolós úszóval, egy pici kis ólommal, kisméretű horoggal. Csalinak egy kis péppel, csontival vagy pinkivel, keszegezni. Mert amikor a vékony úszótest elindul fölfelé, és a keszeg szépen kezdi felemelni a csalit a fenékről, az olyan szép, hogy alig van hozzá hasonló!

Milyen típusú horgász vagy? Szeretsz várakozni csendesen a kapásra, vagy inkább pörögjenek az események?

Aki engem ismer, az nem tudja azt elképzelni, hogy le tudok ülni a vízpartra, és ha kell, akkor étlen-szomjan egész nap ott ülök, vagy akár egy csónakban is. Azt mondják, hogy ez ki van zárva, mert én egy örökmozgó ember vagyok. Ez így is van, de a vízparton mégis teljesen átalakulok. Le tudok nyugodni, és türelmesen várom a kapásokat. Olyan horgász vagyok, aki figyeli a vizet, a természet jelzéseit, és keresem a halat.

Ha például idegen vízterületen horgászom, akkor feszülten figyelem a vizet, a mozgásokat. Honnan fúj a szél, hová sodorja a hordalékot, hol, milyen a víz, a nád hol mozdul meg, a madarak hol vannak, hol van halmozgás. Ezekből kitalálom, hogy ott melyik a jó hely. Ha viszont még sem jönnek be, mondjuk egy órán belül nincs mozgás, akkor átgondolom, és érzékelem, hogy valami még sem stimmel. Ilyenkor el kezdem keresni újra a halat, és nem ülök ott, az elsőre kiválasztott helyen, várva a kapásokat.

Mit tanácsolsz egy ilyen helyzetben, hogyan értékelhetjük a körülöttünk lévő természet, a víz jelzéseit? Horgásszunk tovább türelmesen, vagy váltsunk inkább „pörgősre”?

Ez nálam alapvetően hangulat kérdése, attól függ a magatartásom. Ha nincs kedvem mozgolódni, akkor egyáltalán nem zavar, hogy nincs kapás. Egyszerűen csak figyelem a körülöttem lévő természet jelenségeit. Nézem a szárcsákat, a vadkacsákat, a békákat, a vízi siklókat, a vízből kiugráló halakat, a szitakötőket, egy szóval a vízi világot. Mert belecsodálkozni ebbe, ez is egy fantasztikus dolog! Élvezem, hogy része vagyok a természetnek! De ha halat akarok fogni, van belső késztetésem, és elsőre nem megy, akkor csalit váltok, és keresem a halat. Szerelést váltok, vagy beetetek egy új helyen. Ha például balinozok, amit nagyon szeretek, akkor műcsalit váltok. Váltom a műlégy, a streamer színét, formáját, tehát keresem a megoldást, és ez általában meg is hozza a várt eredményt.

A Red Bull Air Race műrepülő versenyek most szünetelnek. Ez azt jelenti, hogy mivel több szabadidőd lesz, többet is fogsz horgászni?

Valóban, ez egy részről jó, mert reményeim szerint több időm lesz magammal foglalkozni, és talán több idő jut ezért a horgászatra is. Más részről, azonban mint műrepülő sportolónak rossz, hiszen a gépem most ért be, három futamot ért meg, és ez nagyon kevés idő volt arra, hogy a repülőgépemet teljes egészében be tudjuk állítani egy ilyen magas színvonalú versenyre. Ezzel együtt a legutolsó futamon már tudtam vele menni második, harmadik időket a gyári motorral. Budapestre kaptam volna meg végre a tuningolt motort, amivel hiszem, hogy a repülő nyerő lett volna.

A repülőgépedet fel tudják olyan mértékben „tuningolni”, hogy az meghaladhatja a fizikai képességeidet? Hiszen óriási gyorsulásokat, lassulásokat kell kibírnod?

Nekem ilyen gondom soha nem volt. Nekem mindig a gép volt a gyengém. Mindig szerettem volna még erősebbet, még erősebbet, még gyorsabbat. A határokat ebben a kérdésben nem tudom értelmezni, hiszen jelen pillanatban is a repülőgép az, amely a limitet szabja. Tehát én még szívesen vezetnék egy sokkal erősebb, gyorsabb gépet.

Amikor kint vagy a vízparton, a horgászat segít Neked az ellazulásban, és a kikapcsolódásban?

Igen, mindenképpen. Egy hektikus életvitel mellett egy olyan nyugvópont számomra a horgászat, ahol az „akkumulátorokat” fel lehet tölteni. Pont ezért érdekes, hogy ez úgy is jó nekem, ha nem egyedül, hanem társasággal megyek horgászni, a párommal, barátokkal. Ilyenkor, miközben várjuk a süllők, vagy pontyok kapását, tudunk egy kicsit beszélgetni, halkan, tényleg csendesen szól mellettünk a zene, és együtt elfogyasztunk egy pohár finom bort.

Ez is jó dolog. De az is, amikor az ember időnként egyedül megy el, és nem szól senkihez, csak „bambul bele” a természetbe. Ha nincs éppen kapás, akkor elgondolkozik az élet folyásán, a saját sorsán, dolgain, és egy kicsit magát is rendezi. Hiszen mindig emberek között vagyunk, és az, hogy Te valóban csak magaddal foglalkozz, és egy kicsit elmerengj a világ dolgain, erre kiváló alkalom, mikor egyedül horgászol. Természetesen, ha nincs kapás, mert ha sok van, akkor nincs rá idő, mert akkor kapkodni kell a botok után.

( szöveg: HAZAI HORGÁSZ, képek: Besenyei Péter )