Szarvaskeringő…- A szarvasok évezredek óta különleges, mitikus avagy kultikus jelentőséggel bírnak az emberek életében

A szarvasok évezredek óta különleges, mitikus avagy kultikus jelentőséggel bírnak az emberek életében, meghatározzák a filozófiájukat, különleges szerepet töltenek be a gondolkodásukban, sőt, egyes népcsoportok egyenesen a szarvasoktól származtatják magukat.

“Csodaszarvas” – Magyar Nemzeti Múzeum

Eredetmondánkban szintén kulcsfontosságú szereppel bír az a „csodaszarvas”, aki a Meotisz folyó mocsarából Hunort és Magort, Nimród király két fiát a vadban bővelkedő Kárpát-medencébe vezette, ahol aztán letelepedtek, s hazára leltek a Hunok, illetőleg a Magyarok őseiként.

Vadászok ábrázolása a Képes krónikában

A barlangrajzokon feltűnő agancsosok vagy a szkíta szarvas-ábrázolások szintén arról tanúskodnak, hogy milyen különleges állatoknak tartották őket őseink. A szarvas agancsát sokáig az életfához hasonlították, s a különféle vallásokban is megjelentek ezek az állatok, szinte mindig pozitív szereplőként. Mégis, a három hazai szarvasfélén, a gímen, a dámon és az őzön kívül általában oly keveset tudunk róluk. Különösen igaz ez, ha arra gondolunk, hogy a szarvasfélék családjába nem kevesebb mint félszáz faj tartozik.

Rénszarvas

A szarvasfélék (Cervidae) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe tartoznak. Földünkön csaknem mindenütt élnek szarvasok. Legtöbbjük élőhelyét az összefüggő erdőségek jelentik, de gyakorta kijárnak nyílt területekre is. Találkozhatunk szarvassal a tundrán (rénszarvas), a teljesen nyílt pusztán (pampaszarvas), és az őserdők homályos mélyén is (pudu). A család fajai Antarktisz és Ausztrália kivételével minden kontinensen megtalálhatók, ám az ausztrál földrészre sikeresen betelepítették. Észak-Afrikában manapság csak egy faj él, a gímszarvas, amelynek utolsó példányai a Marokkó és Tunézia közötti Atlasz-hegységbe szorultak vissza. A gímszarvast Ausztrálián kívül Új-Zélandra, Argentínába és Chilébe is betelepítették.

Vapiti

Érdekesség, hogy a legújabb DNS-vizsgálatok szerint a gímszarvas és a morfológiailag hozzá meglehetősen hasonló, Észak-Amerikában élő, valamivel nagyobb testű és nagyobb agancsot viselő vapiti (Cervus canadensis) két külön fajba sorolható. A Magyarországon megtalálható gímszarvas őse valószínűleg Közép-Ázsiából származik és egyes feltételezések szerint valaha a mai, Ázsiában honos szikaszarvashoz (Cervus sika nippon) hasonlított. Kivétel nélkül kérődzők, fő jellemzőjük a négy üregű összetett gyomor és a hasított paták. A szarvasféléken belül rendszertanilag négy alcsaládot, 16 nemet és 54 fajt különböztetünk meg.

Muntjak szarvas

Az őslénytani adatok szerint az óvilági (eurázsiai) szarvasfélék között a legelső, agancsokat viselő fajok körülbelül 17 millió évvel ezelőtt élt Dicrocerus és Heteroprox nemek képviselői voltak. Őket mintegy 16 millió évvel ezelőtt az Euprox szarvasfaj, egy muntják szarvashoz hasonló, a későbbi valódi szarvasok ősi csoportjának tartott lény követte, akik 7-8 millió évvel ezelőtt, a nagy globális környezetváltozás idején haltak ki.

Számbár szarvas

A szarvasfélék családjának hazánkban élő egyik „tagja”, a gímszarvas (Cervus elaphus) a Cervus nem képviselője. Mintegy 12 millió évvel ezelőtt, a pliocén korban jelent meg Eurázsiában. Nem árt tudni, hogy a mára már kihalt óriásszarvas (Megaloceros), amellyel valamikor kortárs volt, nem tartozik a Cervus nembe, inkább a dámvaddal áll közelebbi rokonságban. Az óriásszarvas a szarvasfélék valaha élt legnagyobb képviselője volt. A szarvasfélék agancsának anyaga tömör csontképződmény, amelyet a hímivarú egyedek minden évben levetnek, majd újranövesztenek. Különleges kivételt képez a rénszarvas (Rangifer tarandus) – s ez az egyetlen ilyen faj –, ahol nem csak a bikák, hanem a nőivarú egyedek, a tehenek is rendelkeznek ágas-bogas „fejdísszel”, amely általában kisebb, de a hó alatti zuzmók előkaparására kiválóan alkalmas. Némiképpen kilóg a sorból az ázsiai számbár szarvas (Cervus unicolor) is, agancsát ugyanis – teljesen rendszertelenül – csak 2-3 évente hullatja el. Ennek a különlegességnek köszönhetően ugyanabban a csapatban egy időpontban könnyen láthatunk „tar fejű”, barkás vagy teljes ékében pompázó agancsú bikát is.

Fehérfarkú szarvas

Az agancs jellegzetes formáját és jellemző nagyságát tekintve fajonként változik. Ez alapján aránylag könnyű megkülönböztetni egymástól az egyes fajokat, gondoljunk csak a hazánkban élő gím, dám és őz agancsa közötti látványos küllemi eltérésre. Amíg példának okáért a fehérfarkú szarvas agancsán egy felfelé álló szárból indul ki a több kisebb ág, addig az öszvérszarvas agancsa közvetlenül a tő fölött kettéágazik, a majd a két szár ismét kettéválik. A nyársas szarvasok és a törpeszarvasok felnőtt egyedeinek agancsa minden esetben koronaágak nélküli, dárdás csontképződmény.

Viziőz

Bármilyen furcsa is, de léteznek agancs nélküli szarvasfélék is. Ezek a rendszertanilag legősibb, viszonylag kis testalkatú ázsiai szarvasok közé sorolandók. Közéjük tartozik például a víziőz (Hydropotes inermis), mely sohasem visel agancsot, ám a bakok szájából meglepő módon hófehér „agyarak” meredeznek az ég felé. A hosszúra nyúlt, vékony „bicskák” nem egyedülállóak a szarvasok között, hiszen a víziőz mellett a bóbitás szarvas, valamint a muntjákszarvas szemfoga is jóval hosszabbra nyúlt.

Jávorszarvas

A világ legnagyobb testű, és egyben legnagyobb, lapátszerűen kiszélesedő agancsot viselő szarvasa az alaszkai óriás jávor (Alces alces Gigas), melynek testhossza a három métert is elérheti, a marmagassága meghaladhatja a két métert, s élősúlya akár 800 kilogramm is lehet. Az eddig ismert legnagyobb jávorlapát súlya 44 kg, terpesztése pedig 194,5 cm.

Az ellenpélda a mindössze 35-38 centiméter „magas”, 75-80 centi hosszú, 6-8 kilogrammos, dél-amerikai illetőségű pudu (Pudu pudu). A törpeszarvas nyársas agancsa ugyancsak apró, alig 7-10 centiméteres. Ez a faj az Alacsony Andokban, Chilében, és Argentínában honos.

Nyársas szarvas

Vannak olyan fajok, melyek természetes körülmények között, szabad területen csupán egy-egy adott élőhely-típus szerinti szűk elterjedési területen lelhetők fel. A legritkább közülük minden bizonnyal a már több ízben kihaltnak vélt Alfréd-szarvas, melynek a kutatók pár hónapja a lábnyomára és ürülékére bukkantak a Fülöp-szigeteki dzsungel mélyén, Negros szigetén. Az ott található nemzeti park a Föld egyik legsérülékenyebb erdei ökoszisztémája. A nyolcvanezer hektáros parkban már csak 16 500 hektárnyi erdő maradt, amely a trópusi erdők között az egyik legkevésbé feltárt. Az Alfréd-szarvas (Cervus alfredi) utolsó állományfelmérése 1991-ben történt, és azzal az eredménnyel zárult, hogy ez az endemikus faj élőhelyének több mint kilencvenöt százalékáról eltűnt.

Alfréd szarvas

A szarvasok fogazata – akár a többi kérődzőé – jól alkalmazkodott a növényevéshez. Közös jellemzőjük, hogy a felső metszőfogaik hiányoznak. Igazi kuriózum, de igaz, hogy a Rúm-szigeti gímszarvas és a rénszarvas alkalmanként állati eredetű táplálékot is fogyaszt.

A szarvasok már régóta fontosak voltak az ember számára, mivel húst, fegyvert és ruházatot adtak neki. A skandináviai és kola-félszigeti számik és Oroszország más nomád népei rénszarvasokat tartanak húsukért, bőrükért és szállítás céljából. A szikaszarvast, a közép-ázsiai gímszarvasokat a Han-dinasztia idején a kínaiak, a türk népek, a tunguzok, a mongolok és a koreaiak is tenyésztették. A félig-meddig háziasított rénszarvascsapatokat Finnországban a számik, Dél-Szibériában és az Usszuri térségében tunguzok és a mongolok a mai napig tartják és terelgetik.

A ridegen tartott rénszarvasokkal közeli rokonságban álló észak-amerikai rénszarvas alfajokat, a karibukat ezzel szemben nem szelídítették meg, de az inuitoknak fontos fehérjeforrást jelentettek ezek az állatok.

( szöveg és képek: Wallendums Péter )