Örökzöld csukapergető technikák – Egy élet sem elegendő ahhoz, hogy kijelenthessük, már mindent tudunk ragadozóhalaink horgászatáról!

Vannak olyan cikkek, amelyeket évről évre mindig érdemes elővenni, és figyelmesen újra átolvasni. Medgyasszay Csaba 2011-ben papírra vetett gondolatai a csukapergető technikákról abszolút ilyen!

A pergető horgászat egy rendkívül sokrétű és folyamatosan változó műfaj. Egy élet sem elegendő ahhoz, hogy kijelenthessük, már mindent tudunk ragadozóhalaink horgászatáról. A gondolkodó, és a körülményeket megfigyelő horgásznak azonban minden egyes vízparton töltött alkalom segít helyére tenni egy darabkát abban a furfangos kirakós játékban, amelyben a kirakandó kép minden nap megváltozik egy kicsit.

A család balatoni nyaralója lehetővé tette számomra, hogy az egész nyári szünidőt a tó partján töltsem horgászással

A család balatoni nyaralója lehetővé tette számomra, hogy az egész nyári szünidőt a tó partján töltsem horgászással. Barátaimmal végigjártuk a tavi horgászat iskoláját a vízben állós keszegezéstől, a feltolós nádi pontyozáson át egészen a Tihany-Szántódi tapogatós kősüllőzésig.

A rejtélyes ragadozó

Csak később, talán 16 évesen, mikor beszereztem első csónakom, kezdtem el a pergetést a balinólmos műlegyes klasszikussal. Később főleg partról villantókkal és wobblerekkel felfegyverkezve folytattam, és sikerült jó pár csukát elkapni a Kiskunsági- öntözőn, pár balint a Mosoni-Dunán, süllőket a Margitszigeti Dunán, kapitális domolykót az Omszki-tóból, és megmutathattam a szarvasi horgászoknak a süllőállomány gyérítésének technikáját piros fejű fehér twiszterrel. A nehezebb „feladatokkal” is megbirkóztam – a balatoni kövezésekről Shad Rappel, a Tihanyi kútból vertikális wobblerrel is megfogtam a süllőt. Számos más helyen és alkalommal bánták a ragadozók a találkozásunkat, de a csukafogásokból nem tudtam igazán konzekvenciákat levonni. A meglévő általános érvényű szabályokon kívül, mint például átlátszó vízben sötét csalival, zavarosban világossal pergetünk, nem tudtam kézzelfogható szabályokba tömöríteni a tapasztalataimat. Néha evett, néha nem, néha erre kaptak, néha arra. Volt, mikor egy átpergetett nap utolsó 10 percében fogtunk csak. Ha egy csali fogósnak bizonyult, eszem ágában nem volt másikra áttérni, és ha egy másik már többször nem bizonyított, táskám mélyére került. Ha többedmagammal mentem pergetni, akkor a másik sikerét vagy kudarcát nem tudtuk igazán megmagyarázni, maximum azt mondtuk, hogy jó helyen volt jó időben. Így ha az egyik műcsalival meg is fogtam a halat, nem tudtam, mi lett volna, ha egy másikat húzok el ugyanott. Arra vajon rákapott volna? Azzal, hogy kifogok egy helyről egy ragadozót, végérvényesen megváltoztatom az addig adott feltételeket, és nem tehetek fel egy másik műcsalit, hogy ugyanabban a tempóban, ugyanott, ugyanannak a ragadozónak tálaljam föl ismét. Az, hogy a hal azért kapott-e, mert éppen éhes volt, vagy azért, mert megtaláltam a megfelelő csalit, mindig kérdés maradt. Tartott mindez a halványpiros homály a 2007-es Maconkai Balzer Pergető Kupáig.

Ha egy csali fogósnak bizonyult, eszem ágában nem volt másikra áttérni, és ha egy másik már többször nem bizonyított, táskám mélyére került

Minden kezdet nehéz?!

Kristyán Robit, nálam tapasztaltabb pergetés-őrült barátomat azzal kerestem meg, hogy mi lenne, ha azt a kevés időt, ami a horgászatra jut, egy verseny keretében használnánk fel. Tetszett neki az ötlet, és a gondolatot cselekvés követte. A 2007. november 2-án a reggel első napsugarai a maconkai víztározó partján találtak minket. Azaz már a vízen, mert a reggeli rajtkor még borús táj és cudar mínuszok fogadtak. A selejtező versenyre eljött még két barátunk, akiket szintén sikerült befűtenem. A megmérettetés előtt interneten begyűjtöttünk mindent, amit a 65 hektáros tóról tudni érdemes, ezen kívül az előző versenyeken részt vett ismerőseinktől kaptunk felbecsülhetetlen információkat. A selejtezőből két olyan momentumot ragadnék ki, ami a szokványostól eltért, és így hatalmas felkiáltójelként ékelődött a felszakadozó felhők és kusza gondolataim közé. A rajtot követően egy kis stratégiai diskurzusra a rajtvonalban maradt két csónakunk. Gábor és Bucsó a mély vizet protezsálta, míg mi a sekélyest tartottuk esélyesebbnek. Gábor, nem is tudom miért, fél füllel azért a megbeszélésre figyelve, pergetésbe kezdett. Talán, hogy bebizonyítsa magának, hogy a partközelben nincs most hal, vagy csak egyszerűen be akart melegíteni, amíg mi dűlőre jutunk. Lehet, hogy mindkettő, lehet hogy egyik sem, de tény, hogy közvetlen a rajt után 1 perccel, mikor a 40 csónak 80 evezőjétől még iszapos örvényekkel volt tele a víz, és a dobhártyaszaggató dudaszó hanghullámai még a szélvizet borzolták, kiszedett egy 40 centis bugylit a képzeletbeli rajtvonalról! Egy ezüstszínű Mepps-szel. A gyorsan jött fogás lezárta a megbeszélést, és úgy rebbent szét a két barát csapat, mint verébraj hangrobbanáskor.

Zöld twiszterrel fogott csuka

Szabályok és kivételek

Azonban sietségünk nem bizonyult megalapozottnak, mert 1 órán keresztül ezután semmi sem történt. Később Robi egy fekete körforgóra váltott, és csodák csodájára fogott egy bugylit! Én is lehetőségeimhez mérten követtem példáját, de nem volt pont ugyanolyan villantóm. Robi pár perc múlva egy másik zöldpöttyössel is beszállt kis csapatunk értékelhető eredménylistájába, míg nekem csak a kudarctól egyre jobban elbizonytalanodó kezek és az őrjítő megfelelni vágyás jutott. Az egyik part menti részt már harmadszor dobálta át Robi, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve helyet cseréltünk, és én is nekiálltam kivallatni a területet. Első dobásra kaptam egy tolós kapást, de kicsit tétováztam a bevágással, mert a bot megkönnyebbülése kísértetiesen hasonlított arra, mikor a körforgó kanala akadónak ütközik, amitől az leáll, és ellenállás nélkül suhan tovább a vontatásra. Azonban most a kontaktus elvesztését egy enyhe elnehezülés követte, mire a bevágásom sem késlekedett. A jó két kilós krokodilpofájúval be is fejeztük aznapi termelésünket, és legmerészebb elvárásainkat felülmúlva az 5. helyen végeztünk a fordulóban. Ugye itt emlékeztetnék az aranyszabályra, miszerint zavaros vízben csillogó, világos műcsalit használjunk! A mieink teljesen feketék voltak! A tó átlátszósága ezen a napon nem volt több mint 3 cm! A másik aranyszabály is inogni látszott, ami a horgászhely csendes megközelítését, és a lehető legzajtalanabb mozgást taglalja. Igaz ugyan, hogy az esti, parti pergetésnél ez a tétel valóban helytálló. A selejtező két kisebb felkiáltó, vagy kérdőjele ellenére a két héttel később megrendezett döntőn végképp megvilágosodott előttem a csukafogás receptje.

A kontaktus elvesztését egy enyhe elnehezülés követte, mire a bevágásom sem késlekedett

ON – OFF

Ezen a versenynapon 4 stratégiát láttam kibontakozni. Voltak a nádfalat ostromlók, a parti kövezést faggatók, a régi patakmedret bombázók, és a számomra látszólag céltalanul bolyongók. Ez utóbbiak talán azok a profik voltak, akik ismerték Maconka minden gödrét, akadóját, zátonyát, de lehet, hogy tényleg csak a kísérletező tanácstalanok. Mi mindenesetre egy olyan bolyban horgonyoztunk le, akik a nyílt vizet, és a nádas szélét egyszerre tudták vallatni. Körülöttünk 5-15 csónakot is be lehetett látni, így folyamatosan figyelemmel kísérhettük a közelünkben horgászók taktikáját, és eredményességét is. Robi elővette ugyanazt a fekete villantóját, amivel 2 hete eredményes volt. Én bár egy horgászboltban ráleltem a fogós csali egy példányára, mégsem vettem meg, mert olyan, hogy is mondjam, „gagyinak” nézett ki, hogy úgy döntöttem, ezt a csalit legutóbb csak szánalomból, vagy éppen tévedésből vették fel a csukeszek. 45 perccel a dudaszó gerincvelőig ható hangja után már nem voltam annyira biztos döntésem helyességében. Robi már a 4. csukáját fűzte bilincsre, miközben nekem rávágásom sem volt. Tegyük hozzá, hogy senkinek a közelben! Senki nem fogott semmit se kanállal, se ezüst körforgóval, se arany körforgóval, se más csalival. Akkor erőt véve szégyenkezésemen, amiért ilyen lüke voltam és nem vettem meg az adu ászt, kértem egy csodavillantót Robitól. De micsoda szörnyűség! Nem volt neki, csak eggyel kisebb méretben! Mondanom sem kell, hogy dobálhattam vele, nem kellett senkinek. Cseréltem tehát egy, a fekete alakjával teljesen megegyező, de ezüst változatra. A 2. dobásra sikerült becsületcsukámat megfogni. De ekkor varázsütésszerűen elkezdett mindenki fogni a közelünkben. Mindegy hogy ki mivel dobált, itt is, ott is jöttek a halak! Azért én maradtam a már bevált villantómnál, és sikerült 5:2-re szépítenem. A csukák inváziója körülbelül 20 perc alatt véget is ért. Mintha valaki megnyomta volna a KAJA BEFEJEZ gombot. Robi feketéje is magányosan szántotta a vizet jó darabig. Éreztük, hogy lépni kell valamit.

– Megyünk vagy maradunk?

– Maradjunk, hátha megjön megint a kedvük!

– Jó!

Újra éreztem azt a hátborzongatóan felemelő érzést, azt a semmihez sem fogható villámlást, ami a botom spiccétől egészen a kislábujjamig szalad végig

Üröm és öröm

Egy óra meddő dobálás következett. Repültek 3-tól 15 centiig a csalik fából, fémből, műanyagból, gumiból, tollból. Semmi. Egyszer csak egy új szerzeményt, egy zöldes, 5 centis Storm gumihalat tettem föl. Riszáltam így, riszáltam úgy, míg a 3. dobásra jó 30 centivel „megnövekedve” jött ki. Robi ránézett a kiscsukámra, majd a műcsalira, és abban a pillanatban váltott. Egy zöldes kétfarkú twisterre. Aztán dobás, hal. Még egy dobás, még egy hal. Na, ennek fele sem tréfa! Persze megint nem volt ugyanolyan csalim, így újból segítségre szorultam. Fel is raktam az új favoritot, és a csalók magabiztosságával lendítettem be egy jónak vélt irányban. Biztos voltam benne, hogy fogok egyből, mert Robi már a harmadik halát szákolta azokról a helyekről, ahol egy órán keresztül néhány hínárdarab jutalmazta csak erőfeszítését. És nem fogtam! És aztán megint üresen jött ki. Kiderült, hogy Robi háromszor olyan sebesen húzta a twisztert, mint én. Ezek után én is rákapcsoltam. És hopp! Újra éreztem azt a hátborzongatóan felemelő érzést, azt a semmihez sem fogható villámlást, ami a botom spiccétől egészen a kislábujjamig szalad végig. Közben a közelben eredménytelenül horgászók látóhatáron belülre lopóztak, sőt az egyik páros sikereinket látva gyorsan beállt tőlünk 10 méterre közvetlen oda, ahonnan Robi a csukákat fogta. Bár majdnem szétrobbantam a dühtől, türtőztettem magam, és nem szólaltam meg. Annak az oldalnak annyi, motyogtam, gyere, próbálkozz erre, itt van egy pici kis akadó! És megérte váltani, mert a kicsi akadó rejtekében megbújó csukák is hirtelen érdeklődővé váltak! Az újabb csukáink láttán „barátaink” abbahagyták a dobálást, felhúzták a súlyukat és immár erre az oldalunkra eveztek át. Bár ezúttal illedelmesen megkérdezték, úgy 10 méterre tőlünk, közvetlen a másik akadónk fölött, hogy ott maradhatnak-e. Válaszomban elismételtem a versenykiírásban foglaltakat, és egy élesen csengő „nem”-mel zártam le további próbálkozásukat. Ezután már nem volt kellemetlenségünk a sporik részéről. Ami viszont a lényeg, hogy megint megtaláltuk azt a csalit és színt, amellyel ismét támadásra tudtuk késztetni célhalainkat. És furcsa mód eközben senki nem fogott semmit a közelünkben! „Barátaink” folyamatos szákolásainkat látva megadóan lehúzták „zászlóikat”, összecsomagoltak, és negyedórával a verseny lefújása előtt hazafelé vették az irányt. Mondhatná erre bárki, hogy valószínűleg egy jó helyet fogtunk ki, és onnan nem volt nehéz kiszedni a halakat. Cáfolnom kell az érvelést, mert amikor viszont a látóhatáron lévő csónakok meglátták a műcsalinkat, és kapcsoltak, mindenki elkezdett fogni a saját helyéről. Zöldes twisterrel persze! Őrületes látvány volt, hogy az addig csendes víz egyszerre hogyan vált megpiszkált hangyabollyá. Innen is, onnan is locsogás hangját hozta a szellő, vagy egy fárasztás, vagy a mérőhajó hullámainak köszönhetően.

A megállapított szabályosságok mára a napi rutinomba épültek, és már sokszor igazolták létjogosultságukat

Ezek után a recept

1. Ha csukára horgászunk, próbáljunk ki minél több műcsalit ugyanazon ígéretes hely meghorgászásánál.

2. Csalinként is váltakoztassuk a behúzás ütemét, sebességét, és ne féljünk extrém, nem megszokott csalivezetési stílusokat alkalmazni!

3. Ha ezek után is „süket” a víz, ne könyveljünk el egy helyet haltalannak. Nézzük meg később, a horgászat ideje alatt akár többször is, mert lehet, hogy ott lapulnak a halak, csak épp nem voltak étvágyuknál az előző alkalommal.

4. Csukahorgászatnál nem feltétlenül kell macskákat megszégyenítő óvatossággal megközelíteni a terepet.

5. Soha ne tartson vissza minket egy jónak ítélt rész átvizsgálásától az a tény, hogy társaink már végigdobálták!

6. Ne csak a jónak vélt helyekre dobjuk be csalinkat! Legyen időnk azoknak a területeknek az átvizsgálására is, ahova józan ésszel nem dobnánk, de még csak nem is néznénk!

A 2007-es Maconkai Balzer Kupát végül a 2. helyen zártuk. Az akkor megállapított szabályosságok mára a napi rutinomba épültek, és már sokszor igazolták létjogosultságukat. Ezekhez az alapszabályokhoz még sok kisebb, főleg a különböző vizek sajátosságaiból származó szabály társult az évek során, de új alapszabályt azóta sem sikerült hozzátennem.

( szöveg és képek: Medgyasszay Csaba )