Azért a víz az úr! – I.rész – „Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, Azért a víz az úr!”

Petőfi örök érvényű sorai jellemezték a szőke folyó tavaly nyári hangulatát. A megannyi vihar, csapadék, zápor és zivatar folyamatosan magasan tartotta a Tisza vízszintjét. A meglódult áradat, a habos, tajtékzó felszín, a zubogó, kavargó forgók, az ártéri fák közt nyargaló hullámok sokszor eszembe juttatták a költő észrevételét, mert bizony, itt a víz az úr, ehhez nem fér kétség. Körültekintően kell megzabolázni a meggyorsult áradatot! Kellő tisztelettel és alázattal kell betartani az íratlan szabályokat, hogy biztonságos, kellemes és tartalmas horgászkalandok sorozataival lehessünk gazdagabbak.

A meglódult áradat, a habos, tajtékzó felszín, a zubogó, kavargó forgók, az ártéri fák közt nyargaló hullámok sokszor eszembe juttatták a költő észrevételét

Kihozni a maximumot

A harcsapergetők szűk tábora minden esztendőben arra vár, hogy kedvenc folyóink áradásba lendüljenek, a vízhozam megtöbbszöröződjön és kellően zavaros, márgás, átláthatatlan áradatba ejtegethessük sokat megélt wobblereinket. A tavalyi „paradicsomi” állapotokban csak a vízen töltött szabadidő mennyisége határozta meg egyes pergetők sikerességét. Sajnos az áldatlan csapadékmennyiség nemcsak a folyókat tette „más állapotba”, hanem a földeken, házakban és pincékben is változásokat okozott. Én sem úsztam meg az „áldást”! Lakásunk pincéjében kialakított horgászboltunkat sem kímélte a soha nem látott magas talajvízszint, mely ellen folyamatos ott tartózkodás mellett lehetett csak védekezni, és ez gyökeresen meghatározta a vízen tölthető időm mennyiségét. Nagyon keveset és csak nagyon rövid időket tölthettem a Tisza hátán. Viszont az itt eltöltött órák kellően sikeresek voltak, és ez enyhítette a bennem a felgyülemlett feszültséget. Abba nem is kívánok belegondolni, hogy mi lehetett volna a végkifejlete a horgászataimnak, ha akár napokra-hetekre szabaddá tudtam volna magamat tenni. De hiszen ezen kár keseregni, mert így sem maradt adósom kedvenc folyóm. Minden kirándulásomat a megfogott harcsák illata, a kapásra ingerlések és fárasztások izgalma fűszerezte.

Imi megfogja az előző harcsa ikertestvérét, és ezzel egyben fel is avatja az új Xzoga botját. Igaz, nem volt méltó az ellenfele, de ahogy szoktam mondani, pontot ért

Idegek harca

Imi barátommal érkeztem a kikötőbe egy június közepi alkonyon. Sajnos már elég későn értünk le, az igazán tartalmas órákról lemaradtunk, de nagy izgalommal vártuk az előttünk álló éjszakát. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján választottam ki a vadászterületünket, és örömmel nyugtáztuk, hogy rajtunk kívül senki nem zaklatja a folyónak ezen lapályos, a sodorvonalával ellentétes részét. A harcsák előszeretettel tartózkodnak itt, mikor az ellenoldalon rohan a víz. Egy belógó gallyhoz kötöm csónakunkat, és teljes nyugalommal fűzöm át a zsinórt Xzogám gyűrűi között. Imi is hasonlóan cselekszik, neki még az újonnan épített, hasonló pálca debütálása is okoz némi izgalmat. Érthető, hiszen nem ismeri a tulajdonságait, és azért valljuk be, egy új bot avatása mindig kellemes érzés, főleg ha már kellő információkkal bírunk felőle, és ettől kialakult némi elvárás, bizalom. Kétrészes, sárga fahalakat kapcsolunk, beállítjuk az orsók fékerejét, majd eloldom a ladikot, és kezdetét veszi a cserkelés. Már az első métereken fröcsögve támadó pundra próbál fogást keresni a csalin, de nem igazán bír vele. Játszom neki egy picit, de megunja és elfordul, eltűnik a felszínről. Barátommal össze is vigyorgunk, hiszen ennél jobb visszajelzés nem is lehetett volna a halak részéről. Imi wobblerét éri a következő támadás, de ezt sem tudjuk értékesíteni, majd én kapok egy beesős pukkantást, melybe reflexből beleütök, és szidom is magamat. Mint aki ma kezdte ezt a műfajt… De nincs mit tenni, ezt a biztos fogást most jól elhamarkodtam. Picit fel is pörgetem magam, bár agyammal folyamatosan nyugtatom magam, hiszen itt az idegeskedésnek helye nincs. Ez a gyönyörű játék sokkal inkább fejben játszódik, mintsem a reflexek harca lenne. Ha nem bírunk úrrá lenni érzékeinken, bizony könnyen hal, illetve fogás nélkül maradhatunk.

Imi begyűjt még egy citromdíjas pundrát, aztán elérjük a mederváltás szélét. Elég okunk van újra visszaállni és újfent megvallatni a területet

Botavatás

Csurgunk még párszáz métert, és úgy döntök, hogy visszaállunk a kiindulási pontra, és újra megdobáljuk ezt a területet. Döntésemet hamar igazolja egy másfeles bajszi, még a puszimnak sem örül túlságosan, pedig ezt követően szabadon távozhat. Igazságos a folyó, mert alig ereszkedünk húsz métert, mikor Imi megfogja az előző harcsa ikertestvérét, és ezzel egyben fel is avatja az új Xzoga botját. Igaz, nem volt méltó az ellenfele, de ahogy szoktam mondani, pontot ért. Érezhetően árad szét bennünk a nyugalom, helyre áll a belső béke, és most már biztosan nem hamarkodjuk el a küszöbön álló eseményeket. No, ezek nem is váratnak magukra. Épp a levegőbe emelem a csalit, mikor alóla felszív egy megtermett ragadozó, de már nincs esélye elérni a fahalat. Gyorsan ráejtem az eseményre a csalit, de nincs reakció, pedig ez szebbecske lehetett. Van még egy kikövetésem, de ez a hal nem ugrott neki a wobblernek. Imi begyűjt még egy citromdíjas pundrát, aztán elérjük a mederváltás szélét. Elég okunk van újra visszaállni és újfent megvallatni a területet. Így is teszünk. Események nélkül tesszük meg az út felét, mikor beesőre rádurrant valaki a csalimra.

Becsapós

Nem érzem a súlyát, és vissza is tudom magamat fogni. Lassan elfordítom a hajtókart, épp csak táncba lendül a csali, mikor elementáris pofont kap az alatta lapuló haltól. A súlyát is érzem, a bot is beleremeg a támadásba, így azonnal keményet akasztok. Pálcám belegörnyed az ellenállásba, és már kényszeríti is kifelé harcsámat a bokrok rejtekéből. Hamarjában magunk alá kényszerítem, és mivel nem saccolom túlságosan nagyra a jól védekező halat, még az orsó fékén sem lazítok.

Amióta ezt a pálcát használom, nem vagyok képes fárasztás közben belőni az ellenfél körülbelüli méreteit. Mostani halam nemhogy tíz alatti, de 6,5 kilóval felette csillapítja be a mérleg mutatóját

Keményen a felszínre kényszerítem, de még a fejlámpa fényében sem tudom megállapítani a méreteit. Csak a farka pördül át előttem, veszettül dobálja magát. Imi figyelmeztet is, hogy bánhatnék vele óvatosabban is, de nem akarok sok időt veszíteni, és ha érzékeim nem csalnak, a hal meg sem közelíti a tíz kilót. Letöri a pálcámat, de azonnal ráfogok a dobra, és a felszínre kényszerítem a megriadt ragadozót. Széles kobak bukkan fel a sáros vízből, meglep a mérete, de már nincs min gondolkozni, megmarkolom a varrást, fogást keresek az állán, és már emelem is befelé a jócskán alulbecsült bajszit. Sűrű, izmos harcsa csusszan a ladik aljába. Nem is értem, hogy kalibrálhattam el így a méreteit, de az a lényeg, hogy megvan. Amióta ezt a pálcát használom, nem vagyok képes fárasztás közben belőni az ellenfél körülbelüli méreteit. Mostani halam nemhogy tíz alatti, de 6,5 kilóval felette csillapítja be a mérleg mutatóját. Megérte harmadszorra is megcsurogni ezt a szakaszt.

Indulni kell

Tovább ereszkedünk, és mivel nincs több esemény, újabb területre kalandozunk. Alig fogjuk vallatóra a szűz szakaszt, máris halunk van. Igaz, őkelme is az aprajából származik, de nagyon élvezzük az izgalmakkal tarkított éjszakát. Rengeteg a bedőlt fa alattunk, sokat kell használnom az elektromos motort, de még így is elég sűrűn sikerül szétdobálnunk a partot. Lényegesen alábbhagytak a támadások, és a horizont is kezd kivilágosodni. Sajnos mindkettőnknek reggel 7 órára munkába kell állnia, innen 150 km-re, így a szintén eredményes hajnali órákat nekünk a kocsiban kell tölteni. Jelzem is barátomnak, hogy mennünk kell, de nem bír a vérével, csak még egyet, meg még egyet, és folyamatosan repül a csali. Az egyik bedőlt fa mögül fel is púposodik a víz, és rendeset odapörköl a vezetett csalira egy jól megtermett harcsa. Imi akaszt, egy pillanatra belenyekken a szerelés, de szinte azonnal meg is könnyebbül. Vékonyan akadt! Nincs tovább! Szinte elrepült az éjszaka, és fájó szívvel, de itt kell hagynunk ezt a csodát. Hiába fogtunk, hiába éreztük a fellegek felett magunkat, most nagyon fáj a búcsúzás. Még el sem indultunk, de már a következő vadászatot terveztük. Ekkor még nem is sejtettük, hogy mily kellemes kalandok várnak még ránk az elkövetkező napokban…

( szöveg és képek: Oláh Csaba )