Folyóvízi pergetés – jéghideg vízben

Sok nap telt el azóta, hogy a Sajón utoljára horgásztam. Akkor szép domolykóival aranyozta be azt a nyárvégi napot. A téli hónapok után már vártam az igazi tavaszt. Igaz, a reggeli fagyok még menetrendszerűen érkeztek, de napközben azért már át-átléptük a tíz fokot.

A fűzfákon még olyan kicsi volt a levélkezdemény, mint az egér füle. Az ég kékségét alig zavarta felhő, így aztán elcsábultam az idei első pergetésre

A fűzfákon még olyan kicsi volt a levélkezdemény, mint az egér füle. Az ég kékségét alig zavarta felhő, így aztán elcsábultam az idei első pergetésre. A Sajónak ez a szakasza ilyen kis vízhozamnál – ami ebben az időszakban nem megszokott – különösen felértékelődik. Talán egy nagyon hosszú teknőhöz tudnám hasonlítani a medret. A partja megközelíthető, leszámítva azt a rövid szakaszt, amit egy négy méter magas part véd. A határozott sodorvonal a partok között kóvályog, hagyva maga mellett helyet a tétován támolygó vízterületnek, ami így már izgalmas pályát teremt. Partjáról néhány bedőlt bokor nyújt rejtekhelyet rablóhalaimnak. De fényképezni már ügyesen kell a tájat, mert szép számmal van építési törmelék is lerakva, az pedig nem valami épületes látvány! Sajnos a Sajó egy-két urbanizált részén ilyen is előfordul.

Az első hely volt talán a legígéretesebb: a part felé törő sodorvonalat egy vízbe csúszott, háromméternyi hosszú, repedt, beton áthidaló törte meg hosszan, mélyen a vízszint alá nyúlva

A sodorvonal szerinti árnyékos oldalon sejtettem ragadozóimat

Mindössze egy kis doboznyi körforgó villantót hoztam magammal, mert nem volt kedvem összeválogatni a wobblereket, twisztereket, kis gumihalakat. A körforgó egy alap műcsali, amellyel lehet a fenék, de a felszín közelében is vallatni a vizet. Az első hely volt talán a legígéretesebb: a part felé törő sodorvonalat egy vízbe csúszott, háromméternyi hosszú, repedt, beton áthidaló törte meg hosszan, mélyen a vízszint alá nyúlva. A sodorvonal szerinti árnyékos oldalon sejtettem ragadozóimat. Kis kettesméretű, aszimmetrikus levelű körforgó került a kapocsba, amely már repült is az első dobással. Elég esetlenre sikeredett, látszik, hogy az idei elsőről volt szó. Felülről nem volt elég hely a lendítéshez a lelógó gallyak miatt, így egy alulról indított dobással kezdtem, ami igen rövid lett. A következő hosszúságával már meg voltam elégedve, mert a sodrás jó irányba tolta a kis műcsalimat. Pont a gerenda egyenesébe került, ezért a bevontatás ritmusából vissza is vettem, mikor az ígéretesebb hely felé közeledett.

Ez a próbálkozásom már sikeres volt, mert egy kis, alig harminc centis domolykó díjazta „szenvedésemet”. Ezüstös teste hirtelen törte át a vízfelszínt. Egy kis fotó után már csúszhatott is vissza

Hosszú árny követte villantómat

Néhány dobás eseménytelenül telt el, de azért kitartottam még egy kicsit. A következő lendítés sikeredett a legjobbra. Most végre azt is meg tudtam tenni, hogy az orsó tekerését teljesen megállítottam. Ekkor a villantó szárnyaszegetten hullott a mélybe. Mielőtt sejtésem szerint elérte volna a feneket, újból egy kis pöccintéssel, és az orsó tekerésével életet leheltem a kis vasba. Ezt másodszor is eljátszva- persze ekkorra a műcsali már elég közel került hozzám- láttam, hogy hosszú árny követi. Természetesen egy jó méretű csuka volt, ami az utolsó méteren észrevehetett, mert sajnos lefordult és nem követte tovább csalimat. Dobtam még egyet, hátha fel tudom még ingerelni, de sikertelen volt a kísérlet. Ott is hagytam a helyet, hogy majd visszafelé, a túrám végén szenteljek egy kis időt neki.

Sokat próbálkoztam még, cserélgetve a villantókat, váltogatva a színeket, formákat, és a méretet is. De nem volt kapás, így aztán odébbálltam

Hagytam lebucskázni a műcsalit a fenékre

Az új beállóban már rendesen el tudtam indítani a fej feletti dobásaimat. Rögtön meg is céloztam a túlsó partot, hogy azt is letapogassam. De próbálkozásaimat egyelőre nem koronázta siker. Az egyik dobásnál, a vizet érést követően gyorsan húztam a körforgót, hátha odasimult egy domolykó a parthoz. Bíztam benne, hátha el bírom csábítani, de a sikertelen méter után hagytam lebucskázni a műcsalit a fenékre. Láttam, hogy az addig feszülő zsinór hirtelen hasat kapott, ezért innét indítottam a pergető mozgást. Nem történt semmi, de éreztem, hogy a meder közepénél hirtelen többször egymás után megbillent a villantóm. Ez nem halat jelzett, hanem, egy kis sóderes bakhátat, ami mögé a ragadozók elbújhatnak. Ezért innentől kezdve ezt a területet erőltettem, és hagytam a túlsó partot.

A fejem búbjáig nyilallt belém a hideg

Ez a próbálkozásom már sikeres volt, mert egy kis, alig harminc centis domolykó díjazta „szenvedésemet”. Ezüstös teste hirtelen törte át a vízfelszínt. Egy kis fotó után már csúszhatott is vissza. Nagyon hideg volt még a víz, szinte a fejem búbjáig nyilallt belém a hideg. Azonnal szárazra töröltem a kezem, de még egy percig gémberedetten mozogtak ujjaim. El sem tudom képzelni, hogyan lehet ebben a jéghideg vízben élni! Rövidesen egy kisebb domit is fogtam, majd elhallgatott a hely. Pedig sokat próbálkoztam még, cserélgetve a villantókat, váltogatva a színeket, formákat, és a méretet is. De nem volt kapás, így aztán odébbálltam.

Az első dobásra egy kis balin jelentkezett! Jó erőben volt, a kiemelés előtt jó párat bucskázott. Lelkesen dobáltam tovább!

Sejtésem be is igazolódott

A következő hely egy ígéretes bokorsor volt, amely előtt a folyó áramlási viszonyai első látásra ideálisnak tűntek. Valaki mesterségesen úgy alakította át a parti kis kövezést, hogy a sodrás nem az akadóba tolta a kis körforgót. Így remek lehetőség kínálkozott a vízterület becserkészésére, mert ügyesen végig lehetett húzni a műcsalit a bokrok előtt. Sejtésem be is igazolódott, mert rögtön az első dobásra egy kis balin jelentkezett! Jó erőben volt, a kiemelés előtt jó párat bucskázott. Lelkesen dobáltam tovább, de végül be kellett látnom, hogy ennek a bokornak ő volt az egyedüli lakója. Visszaóvatoskodtam az első csukás helyre. Már szürkült, de mégis guggolva közelítettem meg a helyet, nehogy még egyszer meglásson. Így viszont nehezebb volt dobni, de azért sikerült néhány jót összehozni. Sajnos a kapás jutalmát nem sikerült kicsikarnom, de cseppet sem bánkódtam. Ennyit adott ez a délután! Szép volt, jó volt, mint a szezon első pergetése.

( szöveg és képek: Horányi József )