Gondolatok a vertikális horgászatról I. rész
Miért lettem a vertikális horgászat szerelmese? Valószínűleg azért, mert ezzel a technikával horgászva egy apró, 30 dekás kősüllő olyat „üt a botra”, mint amilyet nyáron egy 2 kilós balin a sebesen húzott műcsalira! Akit egyszer megfertőz a „vertikális betegség”, soha nem gyógyul ki belőle, és örök életére fertőzővé válik!
2007-ben olvastam először a vertikális horgászatról. Karl Wekesser készített Bertus Rozemeijerrel egy rettentő érdekes riportot, melyben a riportalany ellentmondást nem tűrve ecsetelte az általa ismertetett módszer részleteinek fontosságát. A cikk nagy hatással volt rám, de sajnos a megszerzett információkkal nem tudtam sok mindent kezdeni. Más bot, más csalik, egy új, lassú csalivezetési technika! Lassan-lassan, de mennyire lassan? És mit csináljak lassan? Újra és újra átgondolva a cikket ahelyett, hogy tisztult volna a kép, egyre megfoghatatlanabbá vált.
Első próbálkozások
A cikk elolvasása után felvillanyozva rohangáltam horgászboltról horgászboltra a megfelelő csalik beszerzése érdekében. Az eladók többsége jobb esetben értetlenül bámult rám a vertikális szó hallatán, rosszabb esetben viccelődve hozták tudomásomra, hogy ők ugyan „horizontálisan szokták…”. Később sikerült szereznem pár csalit a Profiblinkerből, és meg is ejtettem első vertikális “horgászatomat” a Tisza-tavon. Radar, elektromos motor, és különösebb helyismeret nélkül. Nem térnék ki sem ennek, sem a soron következő pár próbálkozásnak a részletezésére. Mindenesetre nem adtam föl. Az internetről letöltött, vertikális horgászat témájú filmek végre valamicske útmutatót adtak, de a nagy áttörést Protár András megismerése jelentette.
Azon a napon egy általam addig nem sűrűn látogatott helyre irányítottam csónakom. A lehorgonyzott csónakok közül feltűnt egy zöld, ami a többivel ellentétben mozgott az áramlással, a horgász kis botja pedig legnagyobb örömömre az új filmekben látott mozdulatsorokat követte. Egy kicsit hezitáltam, hogy megszólítsam-e az idegent, mert korábban két Tisza-tavi ismeretszerző próbálkozásom alkalmával is ordenáré stílusban küldtek el melegebb éghajlatra, ha közelebb kerültem egy-egy csónakhoz. Odacsurogtam tehát a horgászhoz, és bátortalanul megkérdeztem, hogy figyelhetem-e a technikáját.
Kedvesen válaszolt, hogy semmi akadálya nincs kérésemnek. Válaszán felbátorodva egyből rákérdeztem, milyen csalit használ. András, arra számítva, hogy válasza hallatán, ugyanazon bárgyú és lemondó tekintet kíséretében el is búcsúzom tőle, mint a többi érdeklődője, bemondta a frankót: –Ez egy vertikális csali! Rozemeijer Octo Tail. –De melyik színű? – hangzott válaszára újabb kérdésem. –A fehér vagy a zöldes? – és nyomatékot adva kérdésemnek, dobozomból kivéve felmutattam a zöldes árnyalatút!
András felkapta a fejét. Tekintetében először meglepődést, de egy pillanattal később már elégedettséget véltem felfedezni. Végre talált egy horgászt, aki nem hiszi azt, hogy a kínai nyelv egyik Szecsuán tartománybéli nyelvjárásával beszél! Ekkorra ugyanis már széles skálájával rendelkeztem az addig – valljuk be őszintén – teljesen “hasznavehetetlen” műcsaliknak. Útmutatásai alapján azonban megtört a jég, és három perccel később megfogtam első „vertikális süllőmet”.
Hogyan, mit, miért?
Ettől a pillanattól váltam e horgászat szerelmesévé és András elválaszthatatlan tesztpartnerévé. Mivel röpke két év távlatából úgy érzem, hogy még mindig nagyon keveset tudok a módszerről, mindig örülök, ha van társam egy-egy vertikális horgászatnál. Ilyen alkalmakkor kétszer annyit lehet tanulni, az így kipróbálásra kerülő dupla mennyiségű csalinak, és a partner által – tudatosan – alkalmazott mindig kicsit különböző csalivezetési technikáknak köszönhetően.
Hogy mennyire jó irányba küldött aznap a gondviselés, csak később derült ki, ugyanis András az alapokat pont Karltól, a fent említett cikk írójától tanulta. A finomabb részletek elsajátításában segítségemre volt még Kerekes Bazsi barátom is, aki viszont Willem Stolk, a holland származású pergető világbajnoknál vértezte fel magát jelentős tudással e műfajban. A szerencsés helyzetem mellett azonban kíváncsi természetemből fakadóan, elég sok időt, pénzt, és energiát kellett fordítanom arra, hogy saját kérdéseimre megtaláljam a választ!
Mit és miért csinálnak úgy, ahogy? Nem elégít ki pusztán a módszer elsajátítása, a dolgok mögé szeretek látni. Miért kell a vertikális horgászathoz rövid bot? Ez nem megint csak egy horgászvakítás, hogy még egy botot kelljen venni? Miért tartják kicsavarodott csuklóval a botot? Miért kell fonott zsinór? Miért kell furcsa Y végű műcsali? Miért mozgatják lassan fel s alá a csalit? Mindig ezeket a kérdéseket teszem fel – általában azért kicsit visszafogottabban -, ha egy új, ismeretlen horgászmódszerrel, -technikával találkozom. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és pár dolgot már sikerült helyre tenni a fejem azon részében, ahol a vertikális horgászatról tárolt kusza információk rendetlenkedtek. Ha kíváncsiak a felmerült kérdésekre adott válaszokra, tartsanak velem a folytatásban is!
(szöveg és képek: Medgyasszay Csaba)