Az alaszkai jávorszarvas – Dineega

„…The Giant Alaskan Moose… – akárcsak a kodiakmedve – óriása saját fajtájának. Sőt földünk valamennyi szarvasfajtáját felülmúlja: a világ legnagyobb szarvasa! …Alaszka jávora minden idők szarvasának verhetetlen fejedelme.”

Széchenyi Zsigmond

A Dineega (Moose)

A jávorszarvas számos alfaját megkülönbözteti a szakirodalom, s minden, a szarvasok iránt érdeklődő olvasó hallotta, hogy az alaszkai jávor (Alces gigas) kiemelkedik a többiek közül. Az alaszkai atabaszkák¹ nyelvén dineega – ként tisztelt óriás neve az algonkin indiánok által használt szóalakból került moose-ként az angolba. Ezért „moose”-ként emlegeti a világ. A ma egyértelműen a boreális erdőkhöz és szubarktikus élőhelyekhez kötött dineega valaha Észak-Amerika lombhullató erdeiben is szép számban előfordult. Legfőbb vadásza (az ember) tömeges megjelenése következtében azonban felszorult a messzi északra. Talán meglepő, de az indiánok nem csak méreteiért, de bölcsességéért is tisztelték az alaszkai jávort. Számos mese és monda létezik még ma is a ravaszul győzedelmeskedő dineega-ról. A sok évtizedes vadászat ellenére a bikák mérete még napjainkban is impozáns, sőt kapitális. Nem ritkák az 550-650 kg-os egyedek sem. (Minden idők legnagyobb alaszkai jávorát 1897-ban ejtették el: tömege 820 kg, marmagassága 233 cm volt!)

Alaszkában a tavalyi év statisztikái szerint a becsült jávor állomány 200.000 példány volt. Ez az adat az utóbbi évtizedben nem nagyon változott, a vadvédelmi gondozásnak köszönhetően fenntarthatónak tűnik. „Hatalmas mennyiséget esznek” mondják a vadőrök, ha felőlük kérdezősködünk.

A növényevő óriásoknak nap, mint nap a testtömegük 8%-át kitevő zöldet kell elfogyasztaniuk: egy 500 kg-os bikának, tehát kb. 40 kg-ot. Ezzel magyarázható, hogy a jávor szinte egész nap táplálkozik. A legelés mellett nagy mennyiségű rügyet és lombot fogyaszt. Nagyon sokszor látni, amint hasig a vízben állva különböző vízinövényeket lakmároznak.

 Jávoros területen

Széchenyi Zsigmond 1935. évi vadász-expedíciója végére időzítette a jávoros területek meglátogatását. Ahogy Alaszkában vadásztam² c. művében megfogalmazta: azért, mert ezt az állatot tartotta a legtöbbre, tisztelte leginkább. A vadászaton túlmutató tájleírást is adott a bejárt vidékről, pontos névmeghatározásainak köszönhetően ma is könnyen beazonosítható, hol is volt (van) Széchenyi jávorszarvas-lapálya.

A Killey és Funny folyók közé eső lapos terület igazi jávorparadicsom. A felszín cuppog a vizenyősségtől, a zsombékoson itt is – ott is tavak ezüstje csillog. A vízből kiálló magasabb területeken tűlevelű erdők zöldellnek, a déli messzeségben tájképbe illő ormok emelkednek.

A táj idilli békéjét csak a szúnyogok állandó rohama zavarja meg egy kicsit. Nyáron nem lehet tömegével találkozni a jávorokkal, ilyenkor szétszóródnak. Olykor úgy tűnik, keresik az emberek közelségét. Besétálhatnak a külvárosokba, útszéli éttermek, motelek kertjeibe egyaránt. E cikk szerzője is látott egy frissen füvesített kertben heverésző fiatal bikát – de ami már a hihetőség határát súrolja – az anchoragei nemzetközi reptér leszállópályája mellett is sétált néhány egyed, akiket a leszállás közben lehetett felülről „megfigyelni” !

Széchenyi jávorszarvas-lapálya ősszel (szeptember közepétől – október utolsó harmadáig) elevenedik meg igazán, a szarvasbőgés idején. Ilyenkor a bikák megvakulnak a szerelemtől. Százával kerülnek elő, hogy megmutassák erejüket a nyílt tisztásokon kitaposott alkalmi küzdőterepeken. A hormonoktól vezérelt bikák ilyenkor az emberre is veszélyt jelenthetnek. Alaszkában több jávortámadás történik, mint medve és farkas baleset együttesen! A szerelemtől vak bikák ellenfélnek, de akár vágyaik tárgyának is nézhetik a lapályon sétáló embert. Nem is egyszerű eldönteni, melyik eset a szerencsésebb…

A távolból mulatságos voltuk mellett, a jávortámadások ritkán bizonyulnak életveszélyesnek. Ha a bikák közelről felmérték, mivel állnak szemben, rendszerint eloldalaznak az üvöltöző, rejtekhelyre menekülő emberek elől. A jávor nagyon rosszul lát. Így nyáron a lapályban közlekedő ember rendszerint sokkal előbb észreveszi a nagy valószínűséggel táplálkozó állatot. Szaglása viszont kitűnő, amiből az következik, hogy ha szélirányból próbáljuk megközelíteni, úgysem vár be minket.

Széchenyi jávortrófeái

Széchenyi Zsigmond 2 trófeát lőhetett 1935 októberében. 1 hetet töltött a Killey és Funny folyók közötti vadonban (Kenai-félsziget), kékre zúzott térddel, törött biliárd dákóra támaszkodva, kezdetben szinte mozgásképtelenül. Teherhordó lován ülve, „honfoglaló lovas-íjászként” közelítette meg a jávorokat – ami a bőgés időszakában még előnyére is vált, hiszen jávornak vélték a versengő bikák. Mégis a jávorszarvas-lapályról írt oldalakban olvashatjuk a legtöbb felkiáltó mondatot, lelkesedést, a természet nagyszerűsége előtti legőszintébb tisztelgést. Széchenyi néhány nap alatt szinte teljesen meggyógyult a lovaglásnak, vagy a jávorszarvas cserkelés izgalmainak köszönhetően.

Egyszer még két bika küzdelmét is láthatták kísérőjével, 15 m távolságból: ”…Onnét nézzük vagy öt percig. Azt, amit minden századik, vagy tán csak ezredik vadász láthat életében! …Amiben jómagam huszonhárom esztendő szarvasbőgése alatt még sohasem gyönyörködhettem.” Le is fotózta a küzdő bikákat, s néhány bekezdéssel később korholta is magát, amiért elfelejtette átállítani a lencsetávolságokat. Az egyedi pillanatok felvételei így nem sikerültek, a vadászat viszont annál jobban. 168 cm agancs fesztávú kapitális bikát sikerült elejtenie. A trófeát bemutató sorok olvasása közben több évtized távlatából is megelevenedik az elégedettség, a természetszerető ember múlt századi boldogsága.

Az Alaszkában vadásztam 2 év előkészületi munka után jelent meg először magyar nyelven, 1937-ben. A nagyszerű munkát később több európai országban is kiadták, több nyelven. Csodálkozhatunk-e azon, hogy a szimpla borítóra szándékosan egy jávorlapátos került?

Dineega tiszteletet érdemel.

( Szöveg és kép: Gőgös Norbert )

Forrás:

1./ Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam. /1. kiadás / Dr. Vajna György és Társa kiadása, Budapest, 1937

2./ Paul Whitfield: Alaska / Rough Guides, London – 2004

3./ Kenai Fjords National Park field brochure – 2002

4./ Alaska Atlas & Gazetteer / De Lorme, Fifth edition, Maine US – 2004.