Lakatos Károly ornitológus, író, vadász

Ha meg szeretnénk tudni ki is volt Lakatos Károly, nevét hiába keresnénk a háromkötetes irodalmi lexikon adatai között. A Vadászati lexikonból (1997) is nagyon keveset tudunk meg, hogy ornitológus és, vadászíró, majd három kiadott könyvét említi és azt, hogy a Természet című lap társszerkesztője volt. Ilyen méltatlanul elfelejteni egy nagy tehetségű, de példátlanul szerény erdélyi származású magyar nemes urat, kinek tudományos írásait külföldön arannyal fizették, ám hazájában az őt megillető körök sohasem fogadták el.

1994-ben megalakult a Vadász Könyvklub Egyesület Tálosi István elnökletével, amelynek célkitűzése a vadászati kultúra ápolása és hagyományainak megőrzése. Ennek köszönhetően jelent meg 1997-ben Emlékezés Lakatos Károlyra a TerraPrint Kiadó gondozásában (Budapest) Dr. Czvalinga István kis könyvecskéje. Ebből az anyagból tudhatjuk meg származását, munkásságát és nagyon sok eddig nem közölt adatot.

A csíkszentsimoni és ernyesi származású Lakatos Károly 1853 július 23-án Győrben született, lófő-székely családból. Polgári iskoláit Nagykanizsán és Zalaegerszegen végezte. Majd a selmeci akadémián erdész- és vadászmesterré vált. Alkotó éveinek java részét Szegeden töltötte. 1897-től Budapestre költözött. Összejárta hazájának minden ornitológiailag nevezetesebb vidékét Erdély vadregényes bérceivel együtt. Bebarangolta a Balkán nagy részét. Három alkalommal utazta végig a Dunát egészen a Fekete-tengerig. A Kaukázus bércei közé is eljutott.

Megfigyeléseiről, tapasztalatairól, vadászatairól élete végéig részletes naplót vezetett. A vadász-kinológiát is művelte, 1870-ben saját rendszere szerint ebeket (pointerek) idomított. Elismerésképpen 1888-ban a Magyar vizsla – verseny – egyesület tiszteletbeli dressőrje kitüntető címet kapott. A tervbe vett vizslaidomításról szóló szakkönyvének megjelentetéséről le kellett mondania mivel kortársai megelőzték.

Az első tudományos közleményét a Természettudományi Közlöny publikálta 1878-ban: A magyarországi örvösölyvekről címmel. Az első tudományos könyvét: Magyarország nappali orvmadarai 1882-ben jelentette meg. A külföldi példán felbuzdulva a madárvédelmi mozgalom indítását javasolja 1888-ban.

1891-re tűzték ki a második nemzetközi ornitológiai kongresszust (Budapest). A mozgalom élén Hermann Ottó állt és 1890 tavaszán 16 elsőrangú ornitológus támogatásával mintamegfigyeléseket végeztek. Lakatos Károly 104 napig tartó intenzív munkával 86 madárfajról gyűjtött eredeti adatokat a tavaszi vonulásuk idején.

Hermann Ottó kiváló szakembernek tartotta, de egy hibája van, az, hogy nem németnek született. A nagyon magyaros név, amelyet a Székelyföldről hozott hátrányára volt mindvégig. Így neve már nem szerepelt a kongresszus résztvevőinek névsorában.

1893-ban megalakult a Magyar Ornitológia Központ, amelynek megfigyelője volt 1894-től. Megfigyelési területe Szeged és Horgos vidéke, ezek vizei a Tisza folyó, a Fehér tó, Horgosi tó valamint a Madaras tó.

Második könyve a, Vadászhit. A magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza ( 1897). Számos írása közül a legeredetibb témájú, amelyhez hasonlót magyar nyelven rajta kívül még senki sem írt.

Ugyanabban az évben és ugyancsak Szegeden adják ki a: Természeti és vadászképek című könyvét. Majd sorra jelennek meg: A császármadár és vadászata (1899), A vadászmesterség könyve (1903), Az erdei szalonka és vadászata. (Vadászati monográfia) (1904), Magyarország orvmadárfaunája (Nappali és éjjeli ragadozók.) Vadászati résszel (1910). Utolsó könyve A haltenyésztés szárnyas ellenei és irtási (vadászati) módjuk címmel Ungváron jelent meg 1913-ban.

Nagyon sok cikk szerzője is, amelyek különböző folyóiratokban jelentek meg: Vadász-lap, Erdészeti Lapok, Szemle, Természet. Állattani és vadászati folyóirat, Magyar Erdész amelynek főmunkatársa 1905-től. Sokat írt a Dél-Magyarország az Ethnographia és a Szegedi Napló című lapokban.

Érdekes módon, szakdolgozatai, könyvei, szépirodalmi jellegű írásai Angliában a hazainál jóval nagyobb sikert és elismerést értek el. A Field, az egyik legelőkelőbb angol vadász és sportlap sorra közli tudományos és vadászati írásait. E londoni lapnak szakreferense és munkatársa is volt. Idegsorvadást kapott és elborult elméjével egy pesti klinikán 1914 április 15-én fejezi be életét.

A papon, az özvegyén kívül még négyen vettek részt a temetésén. A rákoskeresztúri temetőkert akkoriban legfélreesőbb részében temették el, egy olyan érdemes erdélyi származású ornitológust, és vadászírót, aki angol méltatói szerint: a ritka tehetségek soraiba tartozott.                                                                  (a cikk szerzője: Mara Árpád)