Családi hétvége a Tiszán

Rohanó életünkben sajnos csak ritkán adatik meg a lehetőség, hogy szeretett családtagjainkkal huzamosabb időt tudjunk eltölteni és hódolni tudjuk közös szenvedélyünknek. Édesapám az Őrbottyáni víztározón, míg bátyám a Balaton vízrendszerében kergeti a halnépet. Jómagam évek óta a Tisza rabja lettem és ez a kötődésem csak ritkán enged más területekre kalandozni. Mivel ez bennem annyira erős, jobbnak láttam, ha én invitálom őket a folyóhoz. Ha nem is gördülékenyen, de azért összehoztunk egy hétvégi halvadászatot, így hármasban.

Sokat töprengtem, hogy mi legyen a napi program, hiszen apám a pontyok és fehér-halak szerelmese, bátyám mindenevő, én pedig így ősz kezdetén a harcsákat zaklatom szívesen. Hogy mindenki megtalálja a számítását természetesen a hajnali órákat a keszegeknek, pontyoknak szenteljük, a nap hátralevő részében pedig a ragadozókat kívánjuk felkutatni.

Fűzött kukoricánkat termetes, kiló körüli keszegek ostromolják

A hajnali napsugarak már a csónakban ülve csiklandozzák meg fázós arcunkat. A folyó lomhán csurdogál alattunk, vize kristály tiszta a gyenge vízhozamnak köszönhetően. Az ártér fakoronái elkezdték az őszi divat szerinti ruházatuk próbáit. Imitt-amott már-már sárgás-barna kiegészítőkkel vértezik az amúgy harsány zöld alapszíneket. Magam részéről nagyon szeretem ezt az időszakot. A víz alatti világ megkezdi felkészülését a hosszú téli napokra. Kedvenceink mind több táplálékot próbálnak magukban felhalmozni, hogy könnyeden viseljék a zord napokat. Reményeim szerint ez jótékony hatással lesz a közös hétvégénkre is. Rezgős spicceink mögött bambulva várjuk az első jelentkezőket. Nem is kell sokat álmélkodni, bátyám, Attila botja beleremeg egy kapásba. Az akasztás sem marad el és villámgyorsan a felszínre penderül egy megtermett karika keszeg. Nagyon kegyeibe fogad minket a víz, egymás után parírozzuk fel a szebbnél szebb dévéreket, gardákat és karikákat. Jóapám örül igazán, mert édesanyám kedvenc csemegéi kezdik dagasztani a hálónkat. Fűzött kukoricánkat termetes, kiló körüli keszegek ostromolják, pergős, eseménydús horgászatban lehet részünk.

Hatalmas úszóival felénk legyint

Következő kapásomnál leragad a botom spicce, az akasztás után felsír az orsóm és megkezdi küzdelmét az életéért egy jól megtermett ponty. Izgalmas, bottörős fárasztást produkálunk, még egy alattunk lapuló fába is beszalad. El kell, hogy engedjük a ladikot. Mikor az elakadás fölé csurgunk, kipattan a fogságból az elakadt zsinórrész, így már szabadon pumpálhatom a felszínre csodálatos zsákmányomat. Átsejlik a felszín. Pompázatos, aranysárga pikkelyekkel tarkított, tíz kiló körüli „pohárszájú” lavírozik édesapám által kinyújtott merítőhálónk felé. Gyors mozdulat és már rabként zárják el útját a kézzel csomózott háló szemei. Micsoda pillanat! Megkoronázzuk a hajnalt ezzel a pazar hallal. Édesapám emeli a kamera elé, majd átemeli a ladik oldalán, belemeríti a hűs folyóba és hagyja, hogy kicsússzon kezei közül. Hatalmas úszóival felénk legyint és búcsút int! Jó volt fárasztani, csodálatos volt kézben tartani, gusztálni, de a legfelemelőbb érzés a szabadságát, életét visszaadni!

Vertikális horgászattal indítjuk az eseményeket

A délelőttre tervezett program ezzel lezárult, ideje a hosszú bajuszúakat is lépre csalni. Ehhez viszont jó fizikum és kellő kitartás szükségeltetik, így felrobogunk a kikötőbe. Gazdagon és tartalmasan bereggelizünk. Szalonnából, töpörtyűből és más földi jókból degeszre tömjük a pocakjainkat, így már bizonyos, hogy estig nem kell félbeszakítani a kalandot. Édesapám csak szemlélője marad az eseményeknek. A pergetés nem igazán az ő műfaja. Bár volt közös téli gumihalas kalandunk, mikor kellő kitartással végig dobálta velem a zord napot és nem is maradt adósunk a folyó. Bratyóm viszont nagy elánnal vág bele a kalandba, nagyon szeretné a műfajt elsajátítani, hiszen ez számára is új terep. Semmiképp nem hasonlít a letett-botos balatoni süllőzéshez. Itt neki kell életet lehelni a fadarabba, vagy épp a plasztikba. Csak rajta múlik, hogy fel tudja-e kelteni az érdeklődését néhány ragadozónak. Vertikális horgászattal indítjuk az eseményeket.

Jó ütemben dörgöl a kapásba

Az általam preferált szakaszokat vesszük rendre górcső alá. Közben figyelem őt, és tanácsaimmal korrigálom a hibásnak vélt mozdulatait. Kicsit lassíttatni kell vele az emelgetések ütemét, mert picit gyors a kezében a pálca. Nagyon akar és be is tartja kérésemet, de ennek ellenére sem sikerül kapást kicsikarni a vélhetően alattunk lapuló halnépből. Mély részeket zaklatunk, és mivel nincs eredmény, úgy döntünk, hogy a meder „sekélyebb” részein elhúzzuk a lesúlyozott wobblereinket. Bátyám számára ez megint egy soha nem gyakorolt technika, de az akarata, (melyet jó látni) győz az ismeretlen felett. Már az első folyamkilométereken sajátjaként kezeli a pálcát, az orsót. Sokszor visszaellenőrzi a csali útját, hogy a kellő tartományban billegjen. Nehogy túl magasan járjon, és e miatt ne keltse fel a harcsa érdeklődését, vagy éppen kiessen a látó-, érzőszögéből. Épp elérünk egy éles mederesést, mikor jelzi felém, hogy valami nem „gömbölyű”. Megfordulva látom, hogy botja szakaszosan pulzál, azaz a csali szántja a medret. Kérésemre az orsóval felszed némi zsinórt, de még mindig kapar. „Még egy keveset!”- jelzem neki. Lassan fordít a hajtókaron, mikor jól kivehetően rádurrant a csalira egy útonálló. „Akassz keményen!”- kiáltok rá. Jó ütemben dörgöl a kapásba és már lüktet is pálcája. Az izgalom a tetőfokán! Élete első harcsája próbálja kivenni kezéből a botot.

Most nagyon boldog vagyok!

Csalimat gyorsan feltekerem, nehogy egymásba gabalyodjunk és elektromos motorommal mederközép felé kormányozom a csónakot. Itt már nem történhet meglepetés, a hal sem tud a parti akadókba törni, és ha jól akadt, akkor hamarosan kézbe is vehetjük. Attila nagyon rutinosan kezeli a kemény botot, nem hagy a halnak egy perc pihenőt sem. Így hamar a felszínen tekergőzik meglepett halfalója. Kesztyűs kézzel bánok halával, melynek széles homlokát elém kormányozza. Fogást veszek az alsó állán és már emelem is a tíz kilós halat a csónak deszkáira. Bátyám az élmény hatása alól még fel sem ocsúdott. De bennem felszínre tör egy hatalmas örömmámor, melynek hangot is adok. Sőt, míg az egyik kézzel a halat tartom, a másikkal jól vállon veregetem és gratulálok a mesés fogáshoz. Annyira vágytam rá, hogy sikerüljön átélnie egy harcsás élményt, és sikerült! Láttam, hogy mindent elkövet érte és megajándékozta a folyó. Most nagyon boldog vagyok!

Édesapánk öröme, és büszkesége leírhatatlan élménnyel fűszerezte meg csodás napunkat. Jó volt együtt lenni, jó volt együtt átélni a kalandokat. Örülök, hogy bepillantást nyertek az én világomba, és talán már jobban megértenek, hogy miért vonz, miért hív, csábít ez a csodálatos vízrendszer. Le is egyeztettük, hogy jövőre ebben az időben, együtt, ugyanitt, újra éljük a pillanatokat! Már nagyon várom!