Teszteltük: Wake Bloodscales twister

Csodálatos verőfényes napsütés, kék ég, és enyhe hőmérséklet jellemezte az újév kezdetét. Nem is csoda hát, hogy sok cimborámmal együtt jómagam is – szabadidőnket nem kímélve – rendre a Tisza közepén élveztük a tavaszias időjárást, és kitartóan kerestük tüskéshátú kedvenceinket. Aztán lassan, szinte észrevétlenül közeledett a tél: még elkápráztatott minket a csalóka napsütés, és a tiszta égbolt, de már egyre keményebb fagy gyötörte éjszakánként a vidéket. Az igazi tél lopva érkezett, és nem várt meglepetést okozott…

Hív a folyó

A tőlem megszokott lendülettel indultam a vízpartra azon az ominózus napon is. Nem bírtam a véremmel. Szinte minden pakolással, készülődéssel eltöltött percet sajnáltam, és azt kívántam, bárcsak már a Tiszán lehetnék, és kedvenc helyeimen vallathatnám az öreg folyó medrét. A várakozás, hogy végre érezhessem csalim koppanását a fenéken, gyönyörködhessek a végtelen folyam szépségében, és érezhessem az első határozott kapást a mélyből, egyre izgatottabbá tett. Nem tudtam gondolataimat elterelni a plasztikos pergetés apró örömeiről.

Nehéz kezdet

A horgászatot megelőző napokban igen sok hó esett, és elég hideg is volt ahhoz, hogy megmaradjon. A kikötőbe érve az a kép fogadott, amire számítottam: a csónakok befagyva, és körülbelül 5 cm hóval beborítva vártak rám, hogy kiszabadítsam őket. Így sajnos az indulás még mindig váratott magára, hiszen előbb ki kellett ásnom „hajómat” a jég és a hó szorításából. Gyors jégtörés, és hólapátolás után – mely műveletekre univerzálisan az evezőt tartottam legalkalmasabbnak – az elvesztegetett idő miatt már-már mérgesen pakoltam be cuccaimat a ladikba, és faroltam ki a téli állásba felhozott uszály, és egyéb hajó különlegességek alkotta alkalmi fémrengetegből. Ennyi tortúra után némileg megnyugodva bámultam a jól ismert Bodrog-parti erdőt, miközben száguldottam a két folyó torkolata felé. Az összefolyáshoz érve azonban arcomra fagyott a mosoly, de nem a hideg levegő miatt, hanem azért, mert az a látvány fogadott, amire egyáltalán nem számítottam. A Tisza közúti híd alatti szakasza, és a Felső-Tisza is be volt állva, csak az összefolyásnál volt némi horgászható terület. A kezdeti sokkból felocsúdva végül mégiscsak lehorgonyoztam a két folyó találkozásánál.

…és még nehezebb folytatás

Nekiláttam a felszerelés összerakásához, és mire ezzel is végeztem, azt vettem észre, hogy a felső jégpáncél közelebb került hozzám. Először nem akartam hinni a szememnek, de végül rá kellett jönnöm, hogy igazából zajlik a Tisza. Hatalmas, folyó szélességű, változó vastagságú jégtáblák sorakoztak egymás után, kisebb-nagyobb távolságokra. A következő döntést hoztam: a folyó kanyarulat külső oldalán járható utat találtam, így ott felmotoroztam, és a nagy jégsziget mögé kerülve, egy körülbelül 100 méteres horgászható szakaszon kezdtem meg a pergetést. Hamar rájöttem, hogy meghorgonyozni nincs értelme, hiszen a Tisza hamarosan hozta az újabb hatalmas jégzátonyt, ami fenyegető gyorsasággal közeledett felém. Úgy döntöttem, hogy a horgonyt felhúzva sodródok az árral. Hamarosan az eredetileg kiszemelt híd alatti szakaszon emelgethettem a plasztikot. Végigdobáltam a közúti híd alatti, és a két híd közötti szakaszt is, mindezt úgy, hogy vészjóslóan követett a hatalmas jégpáncél. Egész nap 9 centiméteres Wake twisterekkel horgásztam. A változó mederviszonyoknak megfelelően folyamatosan cserélgettem a jig fejeket, és kíváncsiságból a gumik színét is variáltam. Sajnos az extrém körülmények miatt nagyon kevés ideig tudtam egy-egy helyet vallatni, és épp emiatt kicsit céltalannak éreztem a horgászatomat. A csodálatos napsütéses idő persze kárpótolt mindenért, de azért nagyon szerettem volna süllőt fogni. Mikor lesodródtam a jónak vélt pályáról, úgy döntöttem, visszamotorozok a hídig. Szerencsémre a hatalmas jégtömeg a sodorvonalat követve kisodródott a folyó mélyebb oldala felé, így a kanyar belső ívén egy közlekedésre alkalmas keskeny kis ösvényt hagyott nekem. Itt tudtam felmenni újból, és egy újabb tiszta vízterületen ismét horgászni kezdhettem.

Megtört a jég

Ez így ment egy ideig. Hatalmas jégtömegek érkeztek, melyeket időről időre meg kellett kerülnöm annak érdekében, hogy újra meg újra a jónak vélt pálya fölött horgászhassak egy rövid ideig. Telt-múlt az idő, és még csak kapásig sem jutottam. Nagyon keveset tudtam horgászni és azt is csak sietve, folyamatosan hátam mögé pillantva, hogy épp mikor ér utol egy hatalmas jégtábla. Nagyon megnehezítette dolgomat az öreg folyó, és az idő múlásával egyre reménytelenebbnek éreztem helyzetem. Rajtam kívül csak egy másik csónak volt a vízen két sporttárssal, akik azt a kompromisszumot hozták, hogy az egyik hídlábhoz kötik csónakjukat, és feladva a pergetést, fenekezésbe kezdenek. A hatalmas beton oszlop némileg felfogta a jeget mögöttük, és egy aprócska horgászható területet biztosított számukra, ahol leengedhették felszerelésüket. Én azonban kitartottam az aktív horgászat mellett. Néha, amikor egy picit hosszabb ideig nem érkezett jég, meghorgonyoztam a csónakom, és tudtam dobni párat a jó mederesések felett. De folyamatosan figyelnem kellett magam mögé, hogy még időben felhúzhassam a horgonyt, ha érkezik az újabb jégóriás. Az egyik ilyen nyugodt negyedórában végre „megtört a jég”. A mélyben táncoltatott műcsalimra határozott koppintással jelentkezett az első ragadozó. Akasztottam, és már pumpáltam is felfelé a meglepett fogast. A hideg víz ellenére ellenfelem igen jól védekezett, de végül megadta magát, és kimerülten feküdt fel a víz tetejére. Óvatosan nyúltam érte. Twisterem horga a szája szélében ült. Örömmel nyugtáztam, hogy nagyon szerencsés az akadás, hiszen nem sértettem meg túlzottan a fenséges ragadozót, így nyugodt szívvel engedhetem majd vissza. Kezembe véve a gyönyörű halat, mérgesen feszítette kopoltyúfedőjét, hátuszonyát pedig égnek meresztette. Még egy pár pillanatig gyönyörködtem benne, de már arra gondoltam, hogy minél hamarabb vissza kell tennem őt a vízbe. Lefényképeztem, és útjára eresztettem nemes ellenfelem.

Nem akarok elszakadni

A siker, és a gyönyörű hal nagyon lekötötte figyelmemet. Észre sem vettem, hogy utolért egy újabb jégtömb, és irgalmatlan erővel tol lefelé a folyással. Gyorsan felszedtem a horgonyt, és megpróbáltam a már számtalanszor alkalmazott manőverrel mögé kerülni. Sajnos azonban a jégpáncél ezúttal összezárt mögöttem, és csak a part mentén némi jégtörés után tudtam csak menekülni a jég szorításából. Ennek a fele sem tréfa! – gondoltam magamban. Volt egy pont, amikor már majdnem hazafelé vettem az irányt. De mikor felértem a torkolatig, és a Felső-Tiszán megpillantottam a hatalmas szabad vízterületet, visszafordultam, és újból meghorgonyoztam a híd alatti szakaszon. Most először a nap folyamán, volt egy hosszabb nyugodt időszakom. Legalább húsz-harminc percig tudtam horgászni. Nagyon bizakodó voltam, hogy talán még tudok zsákmányolni egy szép fogast. A már bizonyított Wake Bloodscales gumit küldtem ismét bevetésre. A siker nem maradt el! Az első akcióhoz kísértetiesen hasonló módon fogtam az újabb tüskéshátút. Ezúttal egy kisebb ragadozót húzhattam a csónakhoz, de az örömöm azért így is határtalan volt. Gyorsan visszavettem tőle a csalimat, lefotóztam őt is, és visszaadtam a folyónak.

A tanulság

Mivel a nap is lebukott a tokaji hegy mögött, el is fáradtam a jeges folyóval vívott harcban.  Úgy éreztem, hogy már megkaptam, amiért jöttem, ezért hazafelé vettem az irányt. Örültem annak, hogy több akadályt már nem sodort elém a víz. A Bodrogon már szabad út fogadott egészen a kikötőig, ahol a délelőtt feltört ösvényen át eveztem vissza csónakomat a helyére. Fáradtan, és elcsigázottan szedelődzködtem össze holmimat. A csodálatos fogás örömével, és a jeges árral vívott küzdelem izgalmával tértem haza. Ismét egy felejthetetlen napot töltöttem a vízen. Bebizonyosodott, hogy a rendkívül fogós Wake Flexfish gumihalak mellett a Wake twistereket is igazán szeretik a tiszai süllők. Az embert próbáló körülmények ellenére megérte aznap is csónakba szállni, hiszen a Tisza meghálálta erőfeszítéseimet. Titokzatos folyó ő, de érdemes venni a fáradságot, és megismerni. Amikor ezeket a sorokat írom, hatalmas egybefüggő jégpáncél borítja mind a Tiszát, mind a Bodrogot. Meleg szobámban tétlenkedve most azt kívánom, bárcsak megint úgy zajlana a víz, mint akkor, amikor az öreg folyón hánykolódtam és sodródott utánam a jégözön.